Vízilabda OB - Az Aqua SE több korosztályos csapata is játszott

Csongrádon vendégszerepelt az Utánpótlás OB első fordulójában az Aqua SE. Bár mindhárom meccsen jól kezdtek a mieink, nem sikerült pontokat elhozni a Koelner-Csongrád otthonából.  

A Gyermek csapat remek kezdés után mintha megijedt volna a lehetőségtől és 3-3-as első negyed után, egyre több hibával játszva folyamatosan lemaradt a hazai gárdától.  Az utolsó negyedet még sikerült megnyerni, de a mérkőzés közepén szinte végig gólképtelen csapatunk 16-9-re kikapott. Haraszti Vendel kiválóan védett, míg Székely Ábel hasznosan és gólerősen játszott.

Serdülőben a legnehezebb az Aqua SE feladata, hiszen ez a korosztály igencsak megfogyatkozott az elmúlt évek során. A mérkőzésen végig fej-fej mellett haladt a két csapat, de Sipos és Juhász kipontozódása után a 2007-es cserék már nem tudták tartani a lépést a csongrádi serdülőkkel, így kétgólos vereséget szenvedtek a mieink (8-6), az amúgy igen jó iramú mérkőzésen. Pettendi Dávid nagyon jó formában védett, Sipos Péter pedig kipontozódásáig a mezőny legjobbja volt.

Az ifi is jól kezdett, az első félidő egyértelműen a nyíregyháziaké volt (4-6), de a második játékrészben már kondicionális problámák jelentkeztek és a játékvezetői felfogás sem segített a csapat helyzetén. A csongrádiak gyors lefordulásokkal átvették a vezetést és a végére simán - 5 góllal - hozták a találkozót.

MIndhárom csapatunknál voltak pozitívumok, de a folytatásban ennél mindenképpen többre lesz szükség. Jövő vasárnap Cegléden folytatódik az OB.

Eredmények:

Gyermek: Koelner Csongrád - AQUA SE Nyíregyháza 16-9 (3-3,4-0,6-1,3-5) gólszerzők: Pettendi Szabolcs 4, Székely Ábel 3, Dorogi Levente, Virág Bence

Serdülő:   Koelner Csongrád - AQUA SE Nyíregyháza 8-6 (2-2,2-3,2-1,2-0) gólszerzők: Juhász Bence 2, Sipos Péter 2, Iván Dominik, Pelle György

Ifjúsági:   Koelner Csongrád - AQUA SE Nyíregyháza 18-13 (4-4,0-2,7-3,7-4) gólszerzők: Szanics Gergely 6, Lipták Milán 4, Dobos Dávid, Lamos Balázs, Pazonyi György