Visszatekintés

Visszatekintés
40 év alkotómunkáját mutatja meg H. Németh Katalin grafikusművész a Nyíregyházi Városi Galériában. A tárlaton főként grafikák láthatók, de néhány festményt is megnézhetnek a látogatók. Interjú a művésszel.

– Egy visszatekintő kiállításon vagyunk itt, a Nyíregyházi Városi Galériában. A falakon lógó alkotások negyven év munkáját mutatják be. Hogyan lehet ennyi munkából kiválogatni egy tárlat anyagát?

– Nem egyedül válogattam össze a kiállítás anyagát, a férjem, Horváth János segített. Kerestünk néhány képet az egészen korai alkotásaim közül, amelyek még amatőr koromban születtek, és még a közelmúltból is, amit két hete fejeztem be. Mert folyamatosan dolgozom.

– Ha áttekintjük a 40 évet, voltak, vannak korszakaid?

– Biztosan voltak, mert ahogy végignézek a képeken, látom a fejlődést. Egy egyszerű példát mondok: bárki, aki rajzol, akár a gyerekek is, ellenőrizheti magán, hogy az ember egy idő után másképp rajzolja a fát, másképp rajzolja a füvet és másképp komponál. De a fa egy nagyon jó példa, azon látszik a legjobban, hogyan változunk, mert a fa örök társunk.

– A fa az élet szimbóluma is…

– Igen. És a fa túlél minket. Egyébként családfát is rajzoltam. És gyakran, mint díszlet szerepel nálam a fa. Aki végignézi a kiállítást, láthatja, hogy nagyon sok rajzomon szerepelnek a fák.

– Melyek azok a témák, amelyek foglalkoztattak?

– Ez mindig változik. A pályám elején úgy fogalmaztam, hogy mindig a fűtől, fától indulok el, és úgy jutok el a társadalomig, most pedig azt mondom, hogy eljutottam a társadalomhoz, és csak visszanyúlok a fűig és a fáig. Nem onnan indulok ki, díszletnek használom, segítségnek, és az emberi kapcsolatokat, a társadalmi összefüggéseket, a történéseket rajzolom meg. Az alkotások címeiből is látni, hogy van egy olyan rajzom, hogy A politika felülírja az életet és olyan is, hogy Szociális háló, hogy a mai témákból csak egy-két címet említsek.

– Mindig egyértelmű volt a számodra, hogy a grafika az, amivel foglalkozol?

– Úgy mondhatnám, hogy elég hamar eldőlt, hogy a grafika lesz az. A főiskola elvégzése után az ember, úgyszólván, univerzális, mintha mindenhez értene. Kipróbáltam a textilt, túl sok volt benne az esetlegesség. Kipróbáltam a szobrászatot, éreztem, hogy nincsen jó térérzékelésem. Kipróbáltam a festészetet, készítettem színes képeket, aztán rájöttem, hogy a festmények sötétbarnák és sötétszürkék lesznek, és újra eljutottam a fekete-fehérig. Úgyhogy, viszonylag hamar rátaláltam magamra.

– Szerinted mi ennek az oka?

– Hogy ezt találtam magamnak? Azt hiszem, az analitikus szemléletem. Meg, amikor én elkezdtem rajzolni – úgy 1976-tól tartom magam mindennapos rajzolónak –, akkor a gyerekeim még kicsik voltak. És hát, te is tudod, hogy a grafika jár a legkevesebb kipakolással, a festékekbe a gyerekek belenyúltak volna, a textillel és a szobrászattal pedig nem foglalkoztam, úgyhogy a lámpák fénykörében, esténként, hétvégeken, nyári szünetekben ezt tudtam csinálni.

– Én úgy gondolom, hogy a grafikus a leginkább gondolkodó művész. A grafikák nem a benyomásokat tükrözik, és más képekhez képest a legkevesebb konkrétumot tartalmazzák, sokkal inkább elemeznek. Jól gondolom?

– Igen, szokták mondani, hogy a festészet a szemnek szól, de ezzel nem akarom degradálni a festészetet, mert nagyon komoly dolog. Vannak „kirándulásaim”, néhány festményem itt, a kiállításon is látható. Szokták mondani, hogy a grafika leír, nem annyira elbeszél, és még inkább leír, ha álló helyzetű rajzot készítek, akkor még jobban összetömörödik, mint egy plakátban a mondanivaló.

– A pályád során nagyon sok alkotás került ki a kezeid közül. Többek között irodalmi alkotásokhoz is készítettél illusztrációkat.

– Igen, nagyon sokat illusztráltam. Burget Lajos megbízásából két, archaikus korba visszanyúló könyvön is dolgoztam, és rengeteg könyvfedelet rajzoltam. Közben persze, tudod, írok is. A legutóbbi könyvem monoki hétköznapi emberekről szól, nagyon sokat tanultam belőle, igen tanulságos az életük.

– Ha már a könyvedhez kanyarodtunk: jó néhány éve már, hogy megjelent egy szakmai köteted, A szemmagasság a jó. Tervezel-e újabb olyan szakmai könyvet, ami a művészek hasznára válhat?

– Nagyon jót kérdeztél, mert ez a szakmai kötet, A szemmagasság a jó, 2005-ben jelent meg, és azóta vannak újabb minősített művészek, fiatalok, akik igazságtalannak érezhetik, hogy ők egy ilyen könyvből kimaradnak. Én, hál’ Istennek könnyen írok, úgyhogy, úgy gondolom, hogy lesz a kötetnek folytatása. Télen megírom.

F. A.