Viharos szélre figyelmeztet a meteorológia

Újabb front érkezik hazánk fölé, emiatt szerdán átmeneti felhősödésre és elszórt csapadékra is számíthatunk, illetve a szél is újfent erőre kap. Főként a Dunántúl északi felében, valamint a középső országrészben lehet számítani viharos széllökésekre – olvasható a met.hu előrejelzéséből.

Kora délelőttig többnyire erősen felhős lesz az ég, és több helyen valószínű többnyire gyenge intenzitású eső, zápor, északkeleten havas eső, havazás is. Már délelőtt elkezdődik nyugat felől a felhőzet csökkenése, általában többórás, a Tiszántúlon ennél kevesebb napsütés valószínű. Ekkor a keleti megyékben elszórtan, másutt egy-egy helyen lehet zápor, jégdarazápor, a Tiszántúlon és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében zivatar sem kizárt.

Napközben ismét megerősödik az északnyugati szél és időnként viharos (-60-70 km/óra) széllökésekre, főként a Dunántúl északi felében, valamint a középső országrészben lehet számítani.

A Tiszántúlon élénk délnyugati, másutt erős, helyenként viharos északnyugati szél lesz a jellemző.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 9 és 14 fok között várható, de a tartósabban felhős Tiszántúlon 4 és 9 fok között valószínű. Késő estére 0, +5 fok közé hűl le a levegő.

 

Forrás: hirado.hu