„Velem többet nem történhet meg!”

– Az óvodába indultam, és egy laza mozdulattal az autóban az anyósülés elé csúsztattam a táskámat. Tíz perccel később, amikor a kisfiammal kiléptem az óvoda ajtaján, ő beült a kocsiba, és én becsaptam az ajtót, a gyermekem azt mondta: „Anya, beszakadt a jég az ablakon”, de ez, sajnos nem a jég volt, hanem a jobboldali ajtóm üvege ripityára tört, amíg az óvodában voltam, feltörték az autómat – mesélte Bocskai Magda, a Nyíregyházi Televízió műsorvezetője, aki részletesen elmesélte, hogyan lopták el autójából az értékeit. Több károsult vállalta a nyilvánosságot azzal, hogy szerepelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési kisfilmjében, azért, hogy hasonló bűnügyek ne történjenek meg.

 [REKLAM]

A GÉPKOCSIFELTÖRÉSEK MEGELŐZÉSE A CÉL

A bűnmegelőzési kisfilmet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság és a Nyíregyházi Televízió készítette, a pár perces film a gépkocsifeltörések megelőzésére hívja fel a figyelmet. Dr. Tarcsa Csaba tábornok ötlete alapján készült el a film, amely annyiban új, hogy igaz történeteken alapul. Olyan embereket szólaltattak meg, akiknek a közelmúltban feltörték az autójukat.

– Úgy gondoltuk, hogy így igazán hiteles lesz, amit elmondunk, nem is a rendőrség mondja el, hanem azok az emberek, akik így károsultak – mondta Fülöp Gergely, az MRFK sajtószóvivője. – Valószínűleg ebből lehet a legtöbbet tanulni, ez mondja majd a legtöbbet a potenciális jövőbeni sértetteknek, akik így, remélhetőleg nem is kerülnek hasonló helyzetbe.

A FILM ÜZENETE: SEMMIT NE HAGYJUNK AZ AUTÓBAN

A klip üzenete az, hogy senki semmit ne hagyjon a gépkocsiban, pláne látható helyen, mert arra a tolvajok könnyen felfigyelnek. De a kisfilmben olyan példák is hallhatók, amikor az utastérben semmilyen tárgy nem csábíthatott lopásra, de a kesztyűtartóból a tolvajok el tudtak vinni értékeket. Az elkövető akkor vagy valamilyen árulkodó jelből következtetett arra, hogy érdemes feltörni az autót, vagy csupán próbálkozott, és szerencsével járt.

A KISFILMET BÁRKI KÖZZÉTEHETI

A bűnmegelőzési kisfilmet hétfőn tette közzé a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján, de a filmet bármelyik televízió, illetve internetes hírportál is közzé teheti.

F. A.