Vékony hóréteg is kialakulhat, mutatjuk, hol

Vasárnap a déli és keleti megyékben még előfordulhat eső, havas eső, elsősorban Baranyában havazás is. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

Vasárnap északon, északnyugaton vékonyodik, szakadozik a felhőzet, másutt erősen felhős vagy borult marad az ég. A déli és keleti megyékben még előfordulhat eső, havas eső, elsősorban Baranyában havazás is, a középső tájakon pedig záporok, hózáporok alakulhatnak ki – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Vékony, olvadozó hóréteg Baranyában és környékén lehet, vastagabb hótakaró elsősorban a Mecsekben valószínű. Az északi, északkeleti szél több helyen újra megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul. Késő estére -1 és +3 fok közé csökken a hőmérséklet.

Este az ország északi felén lehet szakadozottabb, vékonyabb a felhőzet, míg délen továbbra is erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elsősorban a déli, délkeleti, keleti határ mentén lehet döntően havas eső, havazás.

Az északi, északkeleti szél a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Tiszántúlon lesz erős. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és +1 fok között várható, de a kevésbé felhős, szélvédett északi tájakon ennél hidegebb is lehet.

Forrás: hirado.hu