Városszépítő akció – Ismét fűmagot biztosít a NYÍRVV
Fotó: Illusztráció

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a NYÍRVV Nonprofit Kft. idén is meghirdette „A szomszéd fűje mindig zöldebb!” városszépítő akcióját. A nyíregyháziak, illetve a helyi intézmények az ingatlan előtti közterületre igényelhetnek 1 kg fűmagot, illetve 1 köbméter komposztos termőföld keveréket, amelyet a sikeresen pályázóknak ingyen biztosítanak.

 

Egy ideje már a karácsonyfagyűjtő akcióval indul a NYÍRVV-nél az esztendő, jön aztán a fa-, fűmag- és termőföldakció. Valamennyi programhoz igénylőlapot találnak a társaság honlapján. 

„A tavalyi évben hirdettük meg közösen az ÉAK Nonprofit Kft.-vel a karácsonyfagyűjtő akciót, melynek keretében a töves fenyőfák behozatalát is kértük a lakóktól. Tavalyi évben került sor először a Bujtosi Városligetben ezeknek az elültetésére. Az idei évben is 25-nél több fa került be a hulladékudvarokba, ezeket a NYÍRVV dolgozói átvették gondozásra, és tavasszal közösen fogjuk elültetni az ÉAK Nonprofit Kft. dolgozóival” – tájékoztatott Dicső Péter, a NYÍRVV közterület-kezelési igazgatója.

Égert, juhart és más fákat kínálnak az Ültess egy fát a holnapért programban. A hely adottsága és a talaj minősége lesz meghatározó, hova milyen típusú növényt ajánlanak a szakemberek. A cél természetesen az, hogy minél zöldebb legyen Nyíregyháza.

„Jelen pillanatban két futó akciónk van. Az egyik az Ültess egy fát a holnapért, ez január közepén indult. Itt fákat és cserjéket igényelhet a város lakossága, illetve intézmények, az adott ingatlan előtt lévő közterületre. Honlapunkon formanyomtatvány megtalálható, azt kell kitölteni és beküldeni hozzánk február 15-ig. Minden egyes pályázatot a kollegák a helyszínen fognak megvizsgálni, hogy ültethető oda az adott fa vagy cserje, vagy sem. Az akció elbírálása után pedig mindenki átveheti a Tüzér utcai telephelyünkön ezeket a növényeket, elültetheti, és a gondozást is neki kell vállalni” – részletezte az akciót Dicső Péter.

Február elején hirdette meg a társaság A szomszéd fűje mindig zöldebb programot, melyre február 28-ig pályázhatnak. Ebben az esetben 1 kg fűmagot és 1 köbméter komposzttal kevert termőföldet adnak közterületre. Városlakók és intézmények igényelhetik – folytatta az igazgató.

Általában 2–300 között van mindkét esetben az igénylők száma. A formanyomtatvány kitöltése után vizsgálják meg szakemberek a helyszínt, majd figyelemmel kísérik a közterületre ültetett növények sorsát. Maximált mennyiség tulajdonképpen nincs, csak a készlet szab határt, ezért a pályázatokat érkezési sorrendben bírálják el.

A jelentkezéseket a pályázók a varosszepito@nyirvv.hu e-mail-címre, vagy postai úton a NYÍRVV Nonprofit Kft. 4403 Nyíregyháza, Pf. 14. levelezési címre küldhetik. A borítékon fel kell tüntetni az adott akció elnevezését!