Városi Verébavatót tartottak múlt pénteken! 13 középiskolai csapat versengett!

Városi Verébavatót tartottak múlt pénteken! 13 középiskolai csapat versengett!
Fotó: Szarka Lajos

A közösségteremtő rendezvényen elsősorban ügyességüket, kreativitásukat mutathatták be a versengő diákok. 13 középiskolai csapat mérte össze tudását a Váci Mihály Kulturális Központban.

Nulladikosok, elsősök, kilencedikesek – 13 középiskola csapata versengett a péntek délutáni Városi Verébavatón. Az idei közösségteremtő rendezvényt is közösen hívta életre Nyíregyháza Megyei Jogú Város, a Mustárház Ifjúsági, Információs és Tanácsadó Iroda és a helyi diák-polgármesteri iroda. Ecsedi Noémi diákpolgármester elmondta:

Úgy gondolom, a diákok életében fordulópont, amikor középiskolásokká, kilencedikesekké válnak. Sokan mondják azt, hogy a gimnáziumi, középiskolai évek a legszebbek az ember életében és nagyon meghatározóak.

A városi verebeknek 10 feladatot kellett teljesíteniük. Ügyességüket, kreativitásukat 5 tagú zsűri értékelte. Volt többek között úgynevezett almaváltó feladat is – áll alatt kellett tartani a gyümölcsöt, majd kézhasználat és külső segítség nélkül továbbadni azt egy csapattársnak.

Aztán jött az Unikornis nevet viselő feladat. Egy-egy játékos fejére harisnyanadrágot húztak, amelynek egyik szárába teniszlabdát raktak, azokat a test és fej mozgatásával úgy kellett irányítani, hogy lendületből felborítsanak vízzel teli palackokat.

De volt éneklős feladat is. A versengőknek különböző zenei stílusban kellett népdalokból részleteket énekelni, a sokszor mulatságos feladványok a közönségnek is tetszettek – a szervezők pedig ígérték, a most már hagyományos Városi Verébavatót jövőre is megszervezik!

Kapcsolódó galéria

Városi Verébavató 2019