Várja a tehetséges fiatalokat a Mathias Corvinus Collegium
Várja a tehetséges fiatalokat a Mathias Corvinus Collegium

A Mathias Corvinus Collegium alapfeladata a tehetséges fiatalok gondozása, s célja még a szellemi, fizikai (épített örökség) értékmentése, értelmiségi kör kiépítése, működtetése. S hogyan érinti ez Nyíregyházát? Városunkban szeptemberben kezdi meg működését a központ, ahová várják az érdeklődő, motivált, nyitott leendő ötödikes, valamint a középiskolás diákok jelentkezését – s a szüleiket is.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) egy 1996-ban magánkezdeményezésre létrejött tehetséggondozó műhely, mely ma már közérdekű vagyonkezelő alapítványként működik, s 2020-ban ugrásszerű növekedésnek indult. Ma már 15 magyarországi és összesen 24 kárpát-medencei helyszínen van jelen képzéseivel, programjaival. Márciusban megírtuk, az MCC nyíregyházi központja ősszel nyitja meg kapuit, a helyi képviseletvezető, Vargáné Bosnyák Ildikó a részletekről tájékoztatta szerkesztőségünket.

Iskolán kívüli képzések

– A Mathias Corvinus Collegium ott kezdődik, ahol a hagyományos oktatás véget ér. Ezek kizárólag iskolán kívüli képzések, így semmilyen formában nem konkurenciája az oktatás egyetlen szintjének sem. 10 éves kortól foglalkozunk a gyerekekkel a Fiatal Tehetség Programban (FIT), emellett bevonjuk a középiskolások minden évfolyamát, s évek óta zajlik az első éves egyetemisták és a felsőoktatásban tanulók programja, valamint az erre épülő kurzusok: például vezető- és vitaképző, egészen fiatal felnőtt korig – sorolta a korosztályokat.

Képességfejlesztés, szemléletformálás

Vargáné Bosnyák Ildikó hangsúlyozta: érdeklődő, motivált, nyitott, gondolkodni akaró és arra képes, tehetséges gyerekeket keresnek, ilyen gondolkodású szülőkkel. – A képzéssorozat segíti megtalálni a fiataloknak az életutat, megtervezni a karriert, iránytű lehet a pályaválasztásban. Tudományterülettől függetlenül várjuk a gyerekeket, olyan kurzusokat szervezünk, amely kompetenciát, képességeket fejleszt, szemléletet formál, hétvégi napokon. Időszakonként pedig táborokat, túrákat, tematikus kirándulásokat is tartunk. Mindezt úgy, hogy mi csak megmutatjuk a lehetőségeket, amiből választhatnak, de ez nem jelent orientációt.

FIT: a gyermek a középpontban

– S hogy mi minden várja a fiatalokat? Például robotika, kommunikációs és vitakészség fejlesztése, médiaismeretek, természettudományos foglalkozások. Nem iskolai jelleggel, hanem inkább élményalapon, a csillagászattal bezárólag. Az érdeklődést szeretnénk felkelteni a világra, hogy értsenek valamit abból, ami körülöttük történik. A lényeg, hogy a gyerekek vannak a középpontban, az õ szemszögükből nézik a pénzügyi kultúrát, a közgazdaságtant, s azt, hogyan kell beszélni, vitatkozni. A tehetséggondozás alapja, hogy végigkísérjük őket a 8. osztály végéig, felmenő rendszerben – részletezte.

Programok középiskolásoknak

– Középiskolás program is indul, oda évfolyamtól függetlenül lehet jelentkezni. Náluk – igazodva a korosztály szokásaihoz – elsősorban online tanfolyamok adják a szellemi képzés gerincét, választhatnak 4–8 hetes kurzusok közül. De a közösségi élet kiépítésére is hangsúlyt helyezünk hetente egyszer 3-4 órában klubdélutánokkal, ennek részeként előadásokkal, vitafórumokkal, filmnézésekkel, beszélgetésekkel szakemberek vezetésével. Ez tehát jóval kötetlenebb, melyhez havi egy szombati érdeklődést felkeltő, orientáló szakmai program tartozik.

Térítésmentes

Vargáné Bosnyák Ildikó kiemelte: ezek mind térítésmentes képzések, az alapítvány finanszírozásában, beleértve a nyelvi képzést is (Nyíregyházán ez egyelőre az angolt és németet jelenti), valamint a tematikus kirándulásokat (téli-nyári táborok, egy-egy téma köré építve). A leendő ötödikeseknél a képzés minden 2. hét szombatját jelenti.

Június végéig lehet jelentkezni

Most tart a toborzás időszaka, a FIT-re június 30-ig, a KP-ra június 12-ig lehet jelentkezni az MCC honlapja segítségével. Nyár végén, szeptember elején zajlik majd a kiválasztási folyamat, ahol a fiataloknak írásbeli, általános műveltséget felmérő teszten és szakpszichológusi beszélgetésen kell részt venniük. Első körben 25 tehetséges gyermeket választanak ki. A nyíregyházi képviseletvezető hozzátette: komoly, mintegy 30 szakemberből álló oktatói bázis van a kurzusok mögött, a meghívott előadók 5 intézetből, köztük az ifjúságkutatóból, klímakutatóból, migrációkutatóból érkeznek.

Nyilvános rendezvények a városnak

– Komoly hangsúly van a szülők, pedagógusok bevonásán is, a cél: olyan nemzeti, független értelmiségi lét kialakítása, mely közösségformáló szereppel is bírhat. Szeretnénk a városlakókat is bevonni egyfajta polgári, értelmiségi kör kialakításával, nyitott rendezvényekkel. Nyilvános események havonta kétszer lesznek ősztől: vitaestek, könyvbemutatók, szakmai előadások, filmvetítések. Széles körben szeretnénk megmozgatni az érdeklődőket – fogalmazott.

Újjászülető Postapalota

A Mathias Corvinus Collegium fizikai környezete beleillik az építészeti értékmentés koncepcióba, mint például Debrecenben vagy Miskolcon is. A közel két évtizede kihasználatlan, úgynevezett Postapalota lesz a központ a Kálvin téren, a posta és a TIT székház között. Most felújítás alatt van a nagyjából 20 éve nem használt épület, mely a képzési centrum mellett konferenciateremnek, közösségi térnek is helyet ad majd.