Változatlanul fogadja vendégeit az Aquarius Élményfürdő és a Júlia Fürdő

Változatlanul fogadja vendégeit az Aquarius Élményfürdő és a Júlia Fürdő
Fotó: sostort.hu

A Sóstó – Gyógyfürdők Zrt., mint a nyíregyházi fürdők, így az Aquarius Élményfürdő és a Júlia Fürdő üzemeltetője, 2020. szeptember 11-én sajtóközleményt adott ki, miszerint az említett két egység szolgáltatási rendszerét érintő változásokat léptet életbe.

Az azóta eltelt időszakban, a közbeszédben hamis információk kaptak szárnyra, mivel a közleményt sokan tévesen értelmezték!

KÜLÖN KI KELL HANGSÚLYOZNUNK, HOGY AZ AQUARIUS ÉLMÉNYFÜRDŐ ÉS A JÚLIA FÜRDŐ TÁRSASÁGUNK TERVEI SZERINT NEM ZÁRNAK BE, azok továbbra is a szokott nyitva tartási rend szerint fogadják a fürdővendégeket. Így tehát, az Aquarius Élményfürdő minden nap 09.00 – 20.00 óráig fogadja Vendégeit, a Júlia Fürdő szintén minden nap 09.00 – 20.00 óráig tart nyitva, a hétköznapokra eső munkanapokon továbbra is igénybe vehető a reggeli úszás lehetősége, a munkanapokra eső péntek esténként pedig szokás szerint meghosszabbított nyitva tartással állunk Vendégeink rendelkezésére a Júliában.

A két fürdő esetében 2020. október 01-től életbe lépő változások az alábbiak:
- Az Aquarius Élményfürdő mellett található Parkfürdő 50 méteres úszómedencéje 2020. szeptember 28án lezárásra kerül, a szezonon kívüli időszakban nem kerül lefedésre.
- A Júlia Fürdőben a gyógyászati részleg működését Társaságunk határozatlan időre szünetelteti.

Így tehát nem a teljes Júlia Fürdő értendő ez alatt, a változás csak a masszázs, a gyógyvizes medencefürdő, a súlyfürdő, a tangentor, a víz alatti csoportos gyógytorna, és az iszap kezeléseket érinti. A NEAK (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) által támogatott fürdőgyógyászati kezelések a továbbiakban az Aquarius Élményfürdő gyógyászati részlegén (4431, Nyíregyháza, Fürdőház tér 2.) érhetők el. A 2020. október 01. előtt a Júlia Fürdőbe kiírt és megkezdett gyógykúrák folytatása szintén az Aquarius Fürdőgyógyászaton történik, a kezelések időpontjainak egyeztetése személyesen lehetséges az Aquarius Fürdőgyógyászat recepcióján.

FONTOS! A 2020. október 01. előtt a Júlia Fürdőbe kiírt, és ott már megkezdett gyógykúrák önrészének megfizetése a Júlia Fürdőben alkalmazott árakon történik, attól függetlenül, hogy a gyógykúrát a Vendég már az Aquarius Fürdőgyógyászaton folytatja.

Amennyiben tisztelt Vendégeinknek bármilyen további kérdése merül fel ezzel kapcsolatban, úgy kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre
- a Júlia Fürdő pénztárában, a 06 42 504-030-as telefonszámon, vagy
- az Aquarius Fürdőgyógyászat recepcióján, a 06 42 475-031-es telefonszámon

 

Forrás: Sóstó – Gyógyfürdők Zrt.