Változások a buszközlekedésben – Egy évtized után módosultak a jegy- és bérletárak

A nyíregyházi helyi közlekedésben az év végi ünnepek, illetve a téli iskolai szünet idején az autóbuszok módosított menetrend szerint indulnak, így még január első hetében sem a megszokott menetrend szerint közlednek a járatok. Január elsejétől a jegyek és bérletek árai is változtak.

Január másodika és hetedike között szombati vagy év végi menetrend szerint közlekednek a buszok Nyíregyházán..Az egyik fontos ideiglenes változás, hogy a Vásártér zárva tartása miatt nem közlekednek az 1 és 1A járatok január 1-jén, 2-án és 9-én. A hét első tanítási napját megelőző napon, vagyis január 8-án vasárnap a munkaszüneti nap szerinti beosztás szerint közlekednek a buszok.

Változik a buszközlekedés

2023-tól több módosítás is életbe lépett a buszközlekedés szempontjából, ezekről a tavaly év végi közgyűlésen döntöttek. A képviselők egyhangúlag támogatták a tarifarendszer megújítását. Az elmúlt évek változtatásait előremutatónak és innovatívnak nevezték a közgyűlésen. Az anyagot több éves szakmai munka előzte meg, amely széleskörű egyeztetést jelentett az önkormányzat, a nagy foglalkoztatók és az intézmények között. A javaslat előkészítésének része volt egy összehasonlító elemzés is, nemzetközi, valamint hazai szinten is, így alkottak meg számos újítást a hazai tarifatáblázatban. Ezek eredményeként változtak a menet – és pótdíjak közel egy évtized után. A vonaljegyek ára elővételben 350 Ft, a járművezetőnél váltva 450 Ft lesz. Az utasbarát szolgáltatás biztosítása érdekében megszűnik a külterületi és belterületi megkülönböztetés, vagyis egységes áron juthatnak hozzá az utasok a jegyekhez és bérletekhez.

Új jegy- és bérlettípusok

A vonaljegyekkel kapcsolatban fontos információ, hogy körjáratoknál, hurokjáratoknál, betéréssel közlekedő járatoknál a végállomáson történő átutazáskor a továbbiakban nem kell új vonaljegyet érvényesíteni. Új termék a 10 darabos gyűjtőjegy, mellyel egyszerre több személy is utazhat, ilyenkor az utazók számának megfelelő menetjegyet kell érvényesíteni. Újdonság az összvonalas 24 órás jegy, az összvonalas csoportos 24 órás jegy, valamint az összvonalas 72 órás jegy. Bevezették a heti 7 napos, illetve a félhavi 15 napos bérletet. Szintén újdonság a családtagi kedvezményes havibérlet. Ez az oktatási intézménybe járó gyermekes családok felnőtt tagjainak bérletáraiból biztosít kedvezményt. A bérletet tanulóbérlet váltásával egyidejűleg, a tanulóbérlet tulajdonosával azonos lakcímen élő személy vásárolhatja meg. Hat éven aluli gyermek esetén az óvoda, bölcsőde által kiállított igazolás alapján is megvásárolható a bérlet. Ezentúl elérhető a kisgyermekes 30 napos bérlet, mely a gyermekgondozási támogatásra jogosító igazolás felmutatásával váltható meg. Bevezették a kiegészítő műszakos havibérletet, amelyet tetszőleges kezdőnappal, éves érvénytartammal, tíz és fél havi bérlet áráért vásárolhatják meg a 365 napos bérlet. Ezeken túl jelentős mértékben emelkedtek a pótdíjak árai.

Módosultak az árak

A korábban megváltott menetjegyek január 31-ig használhatók fel utazásra, március 31-ig pedig új díjtermékre lesznek cserélhetők. Január elsejétől az elővételben váltható vonaljegy 350, autóbuszon váltott vonaljegy 450, a 10 darabos gyűjtőjegy ára 3000 forint. Az összvonalas 24 órás jegy ára 1300 forint, az összvonalas csoportos 24 órás jegy 3900 forint, az összvonalas 72 órás jegy pedig 2500 forint. A hétnapos bérlet 3000, a félhavi 15 napos bérlet 5000, az összvonalas havi bérlet 7000 forintba kerül, az újdonságnak számító családi kedvezményes bérletek ára 6300 forintba kerülnek, az összvonalas 365 napos bérlet 73 500 forintba, az összvonalas 365 napos tanuló bérlet 29 400 forintba kerül. Minden jegy és bérlet pontos árát megtalálják a nyiregyhaza.volanbusz.hu oldalon.