Huszonegyedik alkalommal rendezte meg a Vállalkozók Napját a Vállalkozók a VOSZ

Huszonegyedik alkalommal rendezte meg a Vállalkozók Napját a Vállalkozók a VOSZ

A VOSZ hagyományos év végi, fővárosi eseményére az ország minden megyéjéből, mintegy 600 vállalkozó érkezett. A rendezvényen kiemelték, a párbeszéd áll a jó gazdasági eredmények mögött.

Az idei esztendő sikeres, gazdasági rekordokat is hozó év volt Magyarországon, a fogyasztás és a megtakarítások is bővültek, amelyhez nélkülözhetetlen volt a támogató politika is – jelentette ki a Vállalkozók Napján Tolnay Tibor. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke kifejtette: a vállalkozók és a kormányzat közös munkájának eredményeképp számos ponton csökkent az adminisztráció, valamint mérséklődtek a közterhek.

Novemberben jelent meg a második gazdaságvédelmi akcióterv, amelyben továbbra is hangsúlyosan jelennek meg a versenyképességi szempontok, gondoljanak csak a 2022-ig megszűnő 20 adófajtára vagy az adminisztrációs terhek jelentős csökkentésére és a tervezett automatikus áfabevallás eredményére. Az ősszel megjelent KKV-s tanulmányban nevesítve is szerepel a VOSZ, mint együttműködő partner. A programban szereplő 7 beavatkozási pillérrel szövetségünk egyetért.

A rendezvényen Varga Mihály pénzügyminiszter hozzátette, a kormány továbbra is elkötelezett amellett, hogy segítse a vállalkozások fejlődését. Kiemelte, a magyar gazdaság évek óta kiegyensúlyozottan teljesít.

A növekedési ütem az európai növekedési ütem fölött van – az idei év eddig eltelt részében 5%-ot értünk el, ezzel a növekedés egészét tekintve az uniós rangsor első helyén vagyunk. A jövőre nézve pedig igen kedvező tény, hogy folyamatosan emelkedik a beruházások értéke is. Aki beruház, az optimista a jövőt illetően, az valami újat hoz létre, munkahelyet teremt és ezzel megteremti a következő évek növekedésének az alapját.

A rendezvényen a hazai és határon túli magyar vállalkozók közös munkájának és párbeszédének eredményeként írták alá a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fóruma együttműködési megállapodását. Mint elhangzott, a Fórum egy konzultációs, az együttműködést és a közös gondolkodást segítő közösség kíván lenni, amely meghagyja és tiszteletben tartja az abban résztvevő vállalkozói szervezetek önállóságát. Ezen felül hozzá kívánnak járulni a kárpát-medencei gazdasági térség megteremtéséhez, a vállalkozások közötti kapcsolatok kialakításához. Czomba Csaba, a VOSZ Megyei Szervezetének elnöke kiemelte:

A célja az, hogy közösen tudjunk indulni különböző pályázatokon – a másik célja pedig az, hogy üzleti kapcsolatok jöjjenek létre magyar-magyar vállalkozások között, tehát a magyar kapcsolatokat szeretnénk erősíteni vállalkozói vonalon és van egy távlati cél is, hogyha megoldható lesz: a Széchenyi Kártyát is ki szeretnénk juttatni határainkon túlra.

A Vállalkozók Napját a VOSZ immár huszonegyedik alkalommal hívta életre. A szervezet hagyományos év végi, fővárosi eseményére az ország minden megyéjéből, mintegy 600 vállalkozó érkezett. Díjazták a legjobbakat, legeredményesebbeket; így az arra érdemesek Magyar Gazdaságért Díjat, Miniszteri elismerő oklevelet és Év vállalkozója díjat vehettek át. A VOSZ megyei tagszervezetei, illetve további érdekvédelmi szervezetek előterjesztése alapján kiemelkedő munkát végző vállalkozók részesültek az Év Vállalkozója Díj kitüntetésben.