Vadászkamara - Most kell megújítani a vadászjegyeket!

A tavaly kiváltott vadászjegyek február végéig érvényesek. E nélkül sport célból sem lehet vadászni, erre hívja fel a figyelmet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vadászkamara. A fegyvertartási engedély mellé, ezt az egy jegyet minden év elején meg kell váltaniuk a vadászoknak. Aki nem újítja meg a vadászjegyét, az arra számíthat, hogy a rendőrség bevonja a fegyvertartási engedélyét. A jegyet Nyíregyházán a kamara irodájában lehet érvényesíteni.

Minden megyében, kizárólag az országos vadász kamara megyei szervezetei jogosultak ezt kiadni, nyilván Szabolcs megyében is. Nyíregyházán, a Vörösmarty téren van a székház, ott lehet kiváltani, minden nap 8 és 16 óra között vagyunk nyitva. Előzetesen nem kell bejelentkezni, ott vagyunk, ez a feladatunk, bárki bejön, akár ebédidőben is meg fogjuk oldani a problémáját.

– mondta el Fazekas Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vadászkamara, titkára.

A kamara titkára azt is elmondta, hogy aki sportvadász szeretne lenni, annak 2013 óta kötelező vadászvizsgát kell tennie. A számonkérés előtt tanfolyamon és pszichológiai vizsgálaton is részt kell venni, valamint egy orvosi alkalmasságival is rendelkeznie kell a jelöltnek. A kamara mindezek mellett arról is beszámolt, hogy már csak két napig, január végéig lehet szarvast és dámvadat lőni. Vannak azonban egész évben vadászható állatok, ilyen a róka, az aranysakál, sőt a vaddisznó is.

Z. Pintye Zsolt