Útfelújítások városszerte – Eredményes évet zár 2022-ben Nyíregyháza

Rendkívül eredményes évet zár 2022-ben Nyíregyháza az útfelújítások szempontjából. Aszfaltburkolatot kapott 38 lakóutca, több belvárosi nagy forgalmú szakaszt korszerűsítettek, épül a rozsrétszőlői bekötőút, valamint elkezdődött a nagykörút bezárása is, amire több évtizedet vártak a nyíregyháziak.

Évek óta nagy hangsúlyt fektet az útfelújításokra Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, a városvezetés 2013-tól prioritásként tekint a közúti infrastruktúra fejlesztésére. Erre azért is volt szükség, mert a megyeszékhely nagyon elmaradott volt ezen a területen, 9 évvel ezelőtt az önkormányzati utak mintegy 60 százaléka földút volt és ami aszfaltút volt, az is felújításra várt – nyilatkozta dr. Kovács Ferenc polgármester. Az elmúlt években több száz millió forintot költöttek a korszerűsítésekre, valamint óriási segítség volt a kormány ötmilliárd forintos támogatása is ebben a munkában, amit 2020-ban kapott a város. Erről a térségi fejlesztési igények nevű kormányhatározatban döntött a Belügyminisztérium.

Megújult szakaszok

A kétéves program eredménye, hogy 38 lakóutca kaphatott aszfaltburkolatot és öt forgalmas szakaszt felújítottak Nyíregyházán. Szinte az összes városrész érintett volt a beruházások kapcsán. A lakók ingyen ajánlották fel azokat a területeket, amelyek szükségesek voltak az aszfaltozáshoz, viszont így egy biztonságosabb, könnyebben járható utat kaptak cserébe az önkormányzattól. Ilyen utcák voltak például a Futó köz, a Gömb utca, a Makay István utca és a Sátor utca. Az ötmilliárdos program keretében kezdődött meg idén nyáron a Hunyadi, a Luther, a Debreceni, a Kollégium, valamint a Derkovits utca felújítása, amelyek esetében már befejeződött a kivitelezés. Ezen a programon túl is végez természetesen további útfejlesztéseket az önkormányzat. Több mint 80 százalékos készültségű a beruházás például a rozsrétszőlői bekötőútnál, ez a majdnem 1 kilométer hosszú szakasz az árukiszolgálás és árumozgatás szempontjából is jelentős, valamint a térség lakóinak mindennapi mobilitásában is nagy szerepet játszik. A munkálatokat itt várhatóan 2023 tavaszán fejezik be. Teljes egészében megújul a Szélsőbokori út, a Tiszavasvári úti körforgalomtól a Rókabokori útig. Kerékpáros nyomvonalat alakítanak ki és kiépítik a hiányzó járdaszakaszokat is. A beruházásra valamivel több mint 920 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az önkormányzat. Ezen túl pedig 2022-ben sikerült felújítani a belvárosi Szent István és Szarvas utcát is, amelyekre több mint 580 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata. A komplex felújítások a burkolat javítása mellett többek között buszöblök és okoszebrák kialakítását is tartalmazták. Hasonló korszerűsítés történt a Széchenyi utcán is. Ezen a városrészen sem volt előzmények nélküli a beruházás, korábban felújították a Bessenyei és Benczúr tereket, kiépült a Belvárosi Kulturális Negyed és kerékpár út is épült a Széchenyi utcán. A mostani beruházás részeként megtörtént a hiányzó járdaszakaszok kiépítése, a kapubejárók meglévő burkolatát a szükséges helyeken elbontották majd új aszfalt burkolatot kaptak. Megvalósult a parkolóhelyek és a zöldfelületek rekonstrukciója, a kerékpárosok részére biztonságos átvezetések épültek. A városvezetésnek további nagyszabású tervei is vannak, illetve olyanok is, amelyek kivitelezése már folyamatban van. Az egyik ilyen a nagykörút bezárása, amelyre negyven évet kellett várni a nyíregyháziaknak, a tervek szerint 2024 első felében befejeződik az utolsó szakasz négysávosítása. Az északi elkerülő tervezése elindult a környezeti hatástanulmányok készítésével, de a tervek között szerepel a Tokaji úti aluljáró kiépítése, valamint tovább nagyberuházás lesz az intermodális csomópont létrehozása a vasútállomás környékén, amely összekapcsolja majd a közlekedési szolgáltatásokat.