Újra startol a Spuri Nyíregyháza, nagyobb lendülettel, mint valaha
Újra startol a Spuri Nyíregyháza, nagyobb lendülettel, mint valaha

2020-ban ígéretet kapott egy akkor kétéves, Duchenne-féle izomdisztrófiában szenvedő kisfiú, hogy megsegítésére futást szerveznek, a befolyt adományokból pedig életminőségének javítására, gyógykezelésére és a rehabilitációs eszközök megvásárlására költenek. A koronavírus-világjárvány azonban közbeszólt, és el kellett halasztani a rendezvényt. Két év után március 19-én viszont pótolják. Újra startol a Spuri Nyíregyháza, ezúttal is Kardos Kolos megsegítésére az Erdei Tornapályán.

A lányokból, feleségekből, anyákból álló Spuri Nyíregyháza csapata 2019-ben alakult, céljuk, hogy olyan közösségi megmozdulásokat szervezzenek, amelyeken az emberek tiszta szívvel tehetnek egymásért. 3 évvel ezelőtt az Erdei Tornapályára futóversenyt szerveztek és a kihelyezett perselybe várták az adományokat, amit a Bátor Tábornak ajánlottak fel. Akkor több mint 1000 szív dobbant egyszerre, és kétmillió forint gyűlt össze a kicsik javára. A csapat most újra összefog, ezúttal a nyíregyházi, négyéves, Duchenne-féle izomdisztrófiában szenvedő Kardos Kolosért. A 2019-es csoda futás sikerére való tekintettel, várják segítő szándékú barátaik, ismerőseik, sporttársaik segítséget nyújtó kezét, szívét.

Kolos négyéves, Nyíregyházán él a szüleivel. Egy igazi örökmozgó csodagyerek. Egyelőre annyiban más, mint a kortársai, hogy mozgása koordinálatlan, és egyre többször elesik. Folyamatos felügyeletet igényel. A ritka betegsége miatt fejlesztésre szorul.

Jótékonysági futás, színes programokkal

– Az első futásunk során összegyűlt adományt a Bátor Tábornak ajánlottuk fel, de a jövőben már szeretnénk, ha minden összegyűjtött forint a megyében, azaz itthon maradna, hiszen itt szeretnénk segíteni főként azoknak a gyerekeknek, akiknek nincs más esélyük – mondta el megkeresésünkre Suga Tímea szervező. Idén is megszervezzük családi napunkat, ami tulajdonképpen egy jótékonysági futást tartalmaz, színes programokkal megfűszerezve.

– A résztvevők 4 és 8 kilométert teljesíthetnek, de lesz gyerekfutam is. A kihelyezett perselybe várjuk majd az adományokat, amelynek 100 százalékát Kardos Kolos kapja meg. Nem az adomány mértéke számít, szeretnénk, ha minél többen futnának velünk, családok, gyerekek, fiatalok, idősebbek. Itt a szerepvállalás a lényeg, hogy újra összefogjunk, ráadásul egy jó ügyért. Ha valaki nem szeretne futni, az is jöjjön ki, sétálhat és jelenlétével is támogathat minket.

A március 19-i futóversenyre nincs szükség előzetes nevezésre, a helyszínen lehet majd felvenni a rajtszámokat. Bővebb információ: Spuri Nyíregyháza/Facebook.