Újra pattog a labda a Kossuth téren
Ismét streetball fesztivált rendeznek Nyíregyházán.

Kőbánya után az Adidas Streetball Fesztivál második állomása Nyíregyháza lesz. Május 30-án ismét kosárpalánkokkal és játékosokkal telik meg a Kossuth tér. Több mint kétszáz résztvevőre számítanak a szervezők a különböző kategóriákban, melyek közül a kenguru kupára a nevezési díjat a szövetség állja. A legnagyobb csata a B-33-ban várható, mely rövidesen olimpiai sportág lehet. A tét a budapesti döntőbe kerülés.

– Jellemzően ilyenkor a szomszédos nagyvárosokból is érkeznek csapatok, sőt külföldi együttesek is neveznek. Mindenki szeretne a budapesti, majd a nagydöntőbe bekerülni, remélem, magyar csapat lesz az, amelyik továbbjut – mondta Sitku Ernő, a Nyíregyházi Sportcentrum élsportigazgatója.

A rendezvényen a Nyíregyházi Sportcentrum U16-os fiúcsapata is rajthoz áll, akik a hatodik helyen végeztek a Kadett Bajnokság döntőjében. Fazekas Csabát beválasztották a torna All Star csapatába.

– Meglepődtem a döntésen, hiszen hatodik helyezett csapatból ritkán választanak játékost az All Star együttesbe, de nagyon örültem neki. Némi vigaszt jelentett azután, hogy nem jutottunk a legjobb négy közé, előzetesen mindenki azt várta tőlünk, hiszen az alapszakaszt megnyertük. De dolgozunk tovább, úgy érzem, sok van még a csapatban – mondta Fazekas Csaba, a Nyíregyházi Sportcentrum játékosa.

A streetball fesztiválon ezúttal is számos kiegészítő program szórakoztatja majd a nézőket, így lesz zsákoló- és dobóverseny is. Nevezni május 28-áig online formában, vagy a Városi Stadionban lehet.

Dankó László