702 elsőéves kerül az új tanévben a Nyíregyházi Egyetemre az általános felvételi eljárásban. A Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara pedig 320 fiatalt fogad szeptemberben.
A fenntartó Innovációs és Technológiai Minisztérium tegnap tartott sajtótájékoztatóján ismerte meg az ország az idei felvételi adatokat. Eszerint a 91 ezernél több jelentkezőből több mint 68 ezren kerültek be az általános felvételi eljárásban a felsőoktatásba. A Nyíregyházi Egyetemen 702 diákot és 40 külföldi fiatalt fogadnak az angol nyelvű képzéseken. Az Egészségügyi Karon 320 fiatal kezdi tanulmányait.
A Nyíregyházi Egyetem elsőévesei között 617-en állami ösztöndíjas formában tanulhatnak. A pótfelvételi persze újabb hallgatókat hoz majd az intézménybe. A fenntartó előzetes tájékoztatása szerint a második fordulóban is lehetőség lesz államilag finanszírozott helyekre is pályázni.
40 külföldi diákot fogadnak angol nyelvű képzéseken. 18 szakirányú továbbképzésre várják a jelentkezőket, köztük coach oktatásra is.
„Öt felsőoktatási szakképzést indítottunk el, két mesterképzést, tizenhét alapképzési szakot. Ezen kívül természetesen a tanárképzéshez kapcsolódó szakpárokat indítottunk. Nappali és levelező tagozaton 28 szakpáron tanulhatnak nálunk a diákok. A levelező tagozaton az ún. egyszakos mesterképzéseinken 11 szakon tanulhatnak a hallgatók. Az idén is az alapképzési szakokra vettük fel a legtöbb hallgatót. Ugyanazok voltak a legnépszerűbbek, mint az elmúlt évben. Az óvodapedagógus, a programtervező informatikus, illetve a gazdálkodás és menedzsment szakos hallgatók vannak a legtöbben, de jelentkeztek szép számban a sport- és rekreációs szervezésre, illetve az edző alapszakra” – tájékoztatott a Nyíregyházi Egyetem oktatási rektorhelyettese, dr. habil Minya Károly.
Az osztatlan tanári szakok között a testnevelés, történelem, illetve az angol nyelv és kultúra a legnépszerűbb.
„Műszaki és agrárterületeken sajnos erőteljes visszaesés tapasztalható ugyanúgy, ahogy az óvoda, tanító, csecsemő- és kisgyermeknevelő szakokon. Ennek az az oka, hogy ezekre a szakokra – és egyáltalán minden szakra – szükség van egy darab emelt szintű érettségire, azonban azt el kell mondani, hogy ez nem csak a mi egyetemünket érintette. Beszéltem az ELTE Tanítóképző Karának egyik tanszékvezetőjével. Náluk is ugyanez a helyzet, hogy az emelt szintű érettségi megtizedelte a jelentkezőket” – nyilatkozta az oktatási rektorhelyettes.
Angol nyelvű képzés is indul az új tanévben, az anglisztika, mezőgazdasági és gépészmérnöki alapszakon. A jelentkezések Marokkóból, Nigériából, Jemenből, Bangladesből és Pakisztánból érkeztek. A 40 fiatal 80%-át leginkább az agrárterület érdekli.
Az egyetem a fenntartótól várja az információt, hogy szeptemberben online módon indul majd az oktatás, vagy valamilyen nemzetközi egyezmény keretében érkezhetnek hazánkba a diákok.
Két féléves magyar, mint idegen nyelvű képzés is indul, szintén külföldi hallgatóknak, akik Ukrajnából, Angolából és Tunéziából jönnének.
Augusztus végéig lehet jelentkezni a pótfelvételire – állami ösztöndíjas képzésekre is.
A honlapon folyamatosan frissített információt találnak. A lehetőségek között 18 szakképzés is szerepel, olyan is, mint a coach oktatás.
A Debreceni Egyetem nyíregyházi Egészségügyi Karán közel 300 fiatal kezdi meg tanulmányait szeptemberben állami ösztöndíjas képzésben, és húszan önköltséges formában. Az angol nyelvű oktatásra itt 18-an kerültek.