Új szolgálati gépjárműveket adtak át Nyírbátorban
Terepjáró képességű mikrobuszokat, járőr és bűnügyi személygépkocsikat adott át dr. Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az állománynak 2015. február 6-án a rendőrség nyírbátori objektumában.

A járművek ahhoz a központi beszerzéshez tartoznak, melynek ünnepélyes átadására 2014. december 23-án, Budapesten került sor. Ebből a gépjárműparkból kapott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság eddig összesen 86 gépkocsit, ez év március végéig pedig további 28 új autó áll szolgálatba.
Bemutattak olyan – korábban rendszerbe állított – speciális járműveket is, mint a hőkamerával szerelt terepjáró, vagy a határellenőrzés komplett technikai hátterét biztosító, úgynevezett Schengen-busz.