Új, digitális munkaállomás beszerzéséhez adott támogatást az AVON Kozmetikai cég hazai társasága
Fotó: Szarka Lajos

Mivel az AVON a nők vállalata, így fokozott figyelmet fordítanak az emlőrák szűrésére és gyógyítására. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházakért Közhasznú Alapítvány javára adományoztak 5 millió forintot.

A kozmetikai cég hazai társasága a diagnosztikában és a gyógyításban vállal szerepet, termékeik bevételéből meghatározott százalékot adományoznak. Minden forintnak örülünk, szólt az adományozás kapcsán a mammográfiai részleg főorvosa. Az emlőszűrés kiértékeléséhez szükséges digitális munkaállomásra költik majd az AVON által felajánlott 5 milliós támogatási összeget.

„Két orvos, függetlenül egymástól kiértékeli a felvételeket. Utána kapnak értesítést. Akkor is, ha negatív, akkor is, ha valami bizonytalanság van a felvételeken, és kiegészítő vizsgálatra van szükség. Az nem jelent egyértelműen rosszat, de azt mindenképpen, hogy nem tudtunk egyértelműen határozott véleményt mondani a felvételekről, és kiegészítésre van szükség. Akár felvétel, akár ultrahangvizsgálat” – nyilatkozta a diagnosztikáról dr. Tóth Erzsébet, a Jósa András Oktatókórház Emlőcentrumának főorvosa.

Megnyerő, és nagy köszönet illeti az AVON elszánt támogatását, melyet a nők egészségére, védelmére és boldogságára fordítanak.

„Az AVON tanácsadói közösségét főleg nők alkotják, ezért számunkra nagyon fontos a nők életét befolyásoló társadalmi ügyek támogatása. Az egész világon az összes AVON vállalat két ilyen ügyet támogat. Az egyik a mellrák elleni küzdelem, a másik a kapcsolaton belüli erőszak elleni harc. Itt, a kórháznál a mammográfiás részleg fejlesztéséhez járulunk hozzá. Különösen kedves és fontos támogatás ez most számunkra, hiszen az egyik tanácsadónk, aki a kórház dolgozója, ő ajánlotta támogatásra az intézményt” – fogalmazott az AVON projektfelelőse, Busi Andrea.

A Megyei Kórházakért Közhasznú Alapítvány neve is mutatja a feladatát. Ez egy nagy kórházcsoport. Ennek a munkáját támogatják a bevételekkel. Szorosan figyelik az igényeket. Részben a szakdolgozók, orvosok továbbképzése, szakmai programok finanszírozása a cél, de jó hatásúnak bizonyulnak azok a regeneráló rendezvények is, melyek a feszített munkatempót hivatottak enyhíteni.

„Egyrészt a kórházi dolgozókat támogatjuk ilyen formában, másrészt közvetlen eszközbeszerzéssel tudunk még hozzájárulni a szakmai munkához. Ebben nagyon sok minden benne van. Az elmúlt 4–5 évben 100 millió forint fölötti összegről beszélünk, amiért a kórház vásárolt eszközöket. Abban is tudunk segíteni, amikor egy cég közvetlenül maga szeretne eszközt beszerezni, és ennek egy adminisztratív módon egyszerűbb útja, ha az alapítvány számára adományozza ezeket az eszközöket, hiszen az alapítvány annak fogja továbbítani, akit illet” – tájékoztatott dr. Francz Monika, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházakért Közhasznú Alapítvány elnöke.

Az alapítvány által vásárolt eszközök a kórház tulajdonába kerülnek. A mostani akció kapcsán közölte az emlőcentrum főorvosa, hogy havonta legalább 2 ezer nőt vizsgálnak. A páciensek közel fele a behívásos szűrésen vesz részt. Jó tudni, hogy a COVID ellenére is folyamatos a mammográfiai vizsgálat. A rendelőben maximálisan betartják a járványügyi előírásokat.

Kapcsolódó galéria

Avon adomány a kórháznak 20211124