Ügyfélsegítő program teszi gördülékenyebbé a bírósági ügyintézést Nyíregyházán

Ügyfélsegítő program teszi gördülékenyebbé a bírósági ügyintézést Nyíregyházán

Elsőként Nyíregyházán érhető el az országos Ügyfélsegítő időpontfoglaló on-line felület. Ezzel a Nyíregyházi Járásbíróságra, majd a későbbiekben országosan más bíróságokra is, akár otthonról foglalhatnak elektronikusan időpontot a bírósági ügyfélsegítő napra a jogkereső állampolgárok.

A bíróság az ügyfélsegítő, korábbi elnevezés szerint panasznap keretében segítséget ad a jogi képviselővel nem rendelkező ügyfeleknek a kereseti kérelem megfogalmazásában a szükséges formanyomtatvány kitöltésében, szóbeli kérelmek írásba foglalásában, illetve bírósági eljárásjogi kérdésekben. Az elektronikus felület teszi lehetővé, hogy az ügyfelek interneten keresztül, saját maguk válasszák ki, melyik szerdai félfogadási napra és hány órára szeretnének időpontot foglalni, akár több hétre előre is. A foglalásról az ügyfelek e-mail címükre visszaigazolást kapnak, amit meg kell erősíteniük. Ezután a kiválasztott időpontban, a visszaigazoló e-mail bemutatásával vehetnek részt a bíróság ügyfélsegítő napján. Jelenleg ezen a linken kizárólag a megye legnagyobb ügyforgalommal rendelkező bíróságára, a Nyíregyházi Járásbíróságra lehet időpontot foglalni. Az ősz folyamán a rendszer a vidéki bíróságokon is elérhető lesz.