Top kerékpáros verseny Nyíregyházán
Fotó: Archív

Magyarország közel száz év után ad ismét otthont – a sportág történetében – kerékpáros világversenynek, ráadásul a V4 Junior Világkupát nyíregyházi központtal rendezik meg. Az esemény különlegessége, hogy ez az egyetlen országúti férfi kerékpáros ifjúsági világkupa futam a 2020-as idényben. A hazai viadal három országúti mezőnyszakaszból és egy egyéni időfutamból áll majd augusztus 26. és 28. között.

 

Az eredeti tervek szerint Csehország, Dél-Korea, Franciaország, Hollandia, Kanada, Luxemburg, Magyarország, Németország és Svájc is helyet adott volna egy vagy több világkupa fordulónak, azonban a koronavírus-járvány miatt a március közepén félbeszakított szezon folytatásaként újratervezett versenynaptárba már csak a magyar viadal került be. Mindez azt jelenti, hogy 2020-ban ez lesz a világ top kerékpáros versenye, vagyis újra a figyelem középpontjába kerül nemcsak hazánk, hanem Nyíregyháza is.

Solymosi János versenyigazgató kiemelte:

„Ez lesz az a verseny, ahol gyakorlatilag eldől, hogy egy U19-es versenyző megcsinálja a karrierjét vagy sodródik tovább. Az összes fejvadászra számítunk. Ez az a korcsoport, ahonnan már gyakorlatilag mazsoláznak a profi csapatok csapatvezetői, a direttói és elviszik a versenyzőket a klubjaikba. Itt már lesznek olyanok, akik 3-4 éves profi szerződéssel jelentkeznek. Itt dől el nagyon sok U19-es srác jövője.”

A versenyen 16 ország 20 csapata, egészen pontosan 100 indulója vesz majd részt. A világkupa három napig tart majd és négy szakaszból áll, amelyekből három érinteni fogja Nyíregyházát is. A verseny egy 95 kilométeres etappal kezdődik augusztus 26-án Vásárosnamény és Nyíregyháza között. Másnap két félszakaszra kerül sor, délelőtt Nyíregyháza belvárosában egy négy és fél kilométeres egyenkénti időfutam, míg délután egy Ibrány környéki 73,2 kilométeres mezőnyszakasz várja a kerekeseket. A harmadik, egyben zárónapon újra Vásárosnamény és Nyíregyháza között teker a karaván, ezúttal 107,3 kilométert megtéve. Az esemény reflektorfénybe helyezi majd Nyíregyházát, és a szabolcsi régiót is, hiszen 93 éve nem volt Magyarországon ilyen szintű kerékpárverseny. Ennek pedig hangot ad majd a külföldi sajtó is.