Több magyar versenyző is az élmezőnyben - Zajlik a jetski EB a leveleki tavon

Több magyar versenyző is az élmezőnyben - Zajlik a jetski EB a leveleki tavon

Folyamatosan indították szombaton délután a futamokat a Jetski Európa-bajnokságon, mely egyben junior VB is. Több kategóriában mérik össze tudásukat a versenyzők, akik 22 országból érkeztek. Az eseményen Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is részt vett. 

- Miközben 2020-ban számos rangos sportrendezvényt le kellett mondani, nagy öröm számunkra, hogy Magyarországon házigazdái lehetünk a jetski Európa-bajnokságnak. Szigorú szabályoknak kell megfelelni, de mindenki betartja az előírásokat. Nagyon szeretnénk, hogy a Nyíregyháza melletti a leveleki tó rendszeresen nemzetközi futamokat tarthasson, erről már tárgyaltunk a szövetséggel, a város pedig szállodakapacitásával ki tud szolgálni ilyen eseményeket. Az autó-motor sport gyorsan fejlődik, ennek része a jetski is, és a jövő generációja nagyon érdeklődik ezek iránt - mondta Dr. Szabó Tünde. 

Eddig remekül szerepeltek a magyar versenyzők, az első futam után többen is az első háromban végeztek. Vasárnap folytatódnak a döntők, akkor alakul ki a végeredmény.