Tíz év milliónyi tánclépése

A 4 for Dance-t a Csillag Születik című tehetségkutató műsorban ismerhette meg a közönség 2009-ben. A csapat a döntőbe jutott, azonban Tabáni István énekessel szemben alul maradtak. Ennek ellenére számtalan hatalmas sikert tudhatnak már maguk mögött, többször átszelték az Atlanti-óceánt, jártak Dubaiban, Pekingben, Moszkvában, Szingapúrban és többek között Monacóban is. 2009-ben Montrealban, az UNESCO védnöksége alatti Dance World Cupon, a hivatalos táncvilágkupán három kategóriában is megszerezték a világbajnoki címet, 2012-ben pedig dr. Kovács Ferenc polgármestertől Bencs Kálmán-díjat vehettek át s a Helyi Értéktárba is bekerültek. A csapat a világ bármely pontjára is viszi el koreográfiáját, műsorokban mindig kiemelt szerepet szánnak annak, hogy elhangozzon: Nyíregyháza szülöttei. Ennek is köszönhető, hogy fennállásuk 10. évfordulóját is városukban, a szabolcsi megyeszékhelyen ünneplik, méghozzá nem is akármilyen show-val. Fellépésük a Táncfarsang nyitóeseménye lesz.


Sajtótájékoztatón Dr. Kovács Ferenc polgármesterrel - kattintson!

LEPEREG EGY ÉVTIZED FILMJE

A világhírű együttes egy fergeteges gálaműsorral lepi meg a közönséget 10. születésnapján február elsején, 19 órától a Móricz Zsigmond Színházban, ahol a csapat életét végigkísérő koreográfiák és pillanatok láthatóak majd, a kezdeti próbálkozásoktól kezdve egészen a legújabb és legérdekesebb koreográfiákig. Bárány Kristóf, a 4 for Dance egyik táncosa érdeklődésünkre elmondta, szeretnék bemutatni, hogy a csapat honnan hová jutott el a 10 év alatt. Olyan produkciókat válogattak ki az elmúlt egy évtizedből, amelyek a legérdekesebbek és a legszórakoztatóbbak lehetnek, kiegészítve sosem látott trükkökkel és látványvilágokkal.

SZTÁRVENDÉGEKKEL A SZÍNPADON

– A gálaműsorra olyan sztárvendégeket is meghívtunk, akik részesei voltak a 4 for Dance eddigi életének. Fellép majd Sub Bass Monster, a Strokes, Szabó Ádám és a Hooligans dobosa, Kiss Endi. Az est házigazdája pedig Puskás Peti és Puskás Tivadar lesz, továbbá közreműködik a Művészeti Szakközépiskola tánctagozata és az Y2K tánckara – részletezte.

INDULÁS ÉS ÉRKEZÉS

Nyíregyházán kezdtük a pályafutásunkat, valljuk, hogy azért tart ott a csapat, ahol, mert itt élünk. Megbecsül minket a város, és ez nagy összetartó erőt jelent számunkra. Ezért is gondoljuk úgy, hogy ha már innen indultunk, itt is kell megünnepelnünk fennállásunk 10. évfordulóját. 100 fölött van már a repüléseink száma, és nagyon sok kilométer is van mögöttünk. Idén már biztos, hogy fellépünk Pekingben, és áprilisban szívünk vágya is teljesül: Kubába látogatunk el, ahol szintén nem felejtjük el hangsúlyozni: nyíregyházi csapat vagyunk – tette hozzá mosolyogva Bárány Kristóf.