Tisztújítás a mérnöki kamaránál – Bezzeg Jánosnak szavaztak újra bizalmat

A Választási Jelölőbizottság a múlt év végén megkezdte munkáját, hogy a februárban lejáró mandátumokra tekintettel előkészítése az esedékes tisztségviselő választást. A jelöltállítási felhívás végére a tagok három elnökjelölt, két alelnök és tizenöt elnökségi tag jelölt közül választhattak.

Az etikai-fegyelmi, valamint a felügyelő bizottsági tag tisztségekre a jelölést kilenc, illetve tizennégy fő fogadta el. A taggyűlésen az elnökjelöltek előadták a szakmai elképzeléseiket. A szavazást követően a taggyűlés akaratának megfelelően régi-új elnöke lett a kamarának. Az alelnök személyében sem történt változás, a legtöbb szavazatot Major Ferenc kapta.

A választás eredményeként az elnökség tagjai: Bartha Miklós, Dancs János Pál, Lengyel Miklós, Móré Gusztáv és Uj Ágnes. Az etikai-fegyelmi bizottság tagjai: Bárány Pál, Dankó András, Major Zoltán, Orosz Tamás, és Vasasné Bacsó Eszter. A felügyelő bizottság tagjai: Berecz László, Budai Gábor, Hlatky Attila, Leviczkyné Dobi Mária, és dr. Radnay László.

Az etikai-fegyelmi, valamint a felügyelő bizottság tagjai az alakuló ülésükön választanak elnököt maguk közül. Bezzeg János szerkesztőségünknek elmondta, hogy a megkezdett munkát kívánja folytatni az elnökség támogatásával. – Szélesíteni szeretném és tovább szeretném mélyíteni a társszervekkel való kapcsolatot. Fontosnak tartom a szakmai érdekképviseletet, a mérnöki munka megbecsülésének erősítését.