Tisztújítás a Magyar Röplabda Szövetségnél - Újabb öt évig Dr. Kovács Ferenc az elnök

Tisztújítás a Magyar Röplabda Szövetségnél - Újabb öt évig Dr. Kovács Ferenc az elnök

A Testnevelési Egyetem Athén termében tartotta meg tisztújító küldöttgyűlését a Magyar Röplabda Szövetség. A küldöttek egyhangúan fogadták el az MRSZ 2019-es pénzügyi és szakmai beszámolóját, valamint a 2020-as tervezetet. Három alapszabály-módosításból kettőt szavaztak meg, majd jött a tisztújítás, amelyen teljes egyetértésben újabb öt évre bizalmat kapott az eddigi elnök Dr. Kovács Ferenc, és kialakult az elnökség és az ellenőrző testület tagsága is.