Tisztes helytállás a Kecskemét ellen
Fotó: Kohut Árpád

A Kecskemétet fogadta az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza az NB-I-ben. Mindkét csapatból alapemberek hiányoztak sérülés vagy eltiltás miatt, így több fiatal is lehetőséget kapott. A nyírségieknél debütált az NB-I-ben Urr Dániel és Dócs Benedek, mindketten az U17-es együttes tagjai. A vendégek szereztek vezetést Dávid révén, akiknek a harmadik hely megszerzése érdekében győzniük kellett. Fordulás után Kajtár növelte az előnyt, de Kovács Gergő szépített. Levitte kapusát is a Nyíregyháza az egyenlítés érdekében, de Öreglaki egy labdaszerzés után a kapuba talált, majd Kajtár újabb gólt lőtt.  A dudaszóval egyidőben Lakatos László állította be a 2-4-es végeredményt. A mieink emelt fővel hagyhatták el a pályát, az esélyesebb Kecskemét ellen tisztességesen helyt álltak. 

FUTSAL NB I., 22. FORDULÓ
A’Studió Futsal Nyíregyháza–SG Kecskemét Futsal 2–4 (0–1)

Nyíregyháza: Hegyes – Varga, Kovács G., Kovács E., Maneca. Csere: Szabolcsi, Petró, Urr, Dócs, Lakatos L., Bagdi

Vezetőedző: Lovas Norbert.

Kecskemét: Nyerges – Öreglaki, Dávid, Haász, Maico. Csere: Rigó, Hajnal, Gondi, Kajtár, Barcsay, László, Szabó. 

Sportigazgató: Marko Gavrilovic.
Gól: Kovács G. (28.), Lakatos (40.), illetve Dávid (5.), Kajtár (25., 40.), Öreglaki (38.).