Terebélyesedik a Wing-Tsun fája
Harmincéves a harcművészeti ág, melynek szemináriumát Máday Norbert tartotta.

Nyíregyházán tartott közel száz főnek Wing Tsun Kung Fu szemináriumot Si-Fu Máday Norbert. A 9. mesterfokozattal rendelkező kelet-európai főinstruktor éppen a napokban ünnepelte, hogy harminc évvel ezelőtt elindította Magyarországon a harcművészeti ágat. Azóta számos mestert nevelt, de több városban ők képzik a rendvédelmi szerveket is. Nyíregyházán Fekete László több mint húsz éve oktatja a növendékeket, és fontosnak tartják, hogy a fizikai edzés mellett lelkileg is neveljék a tanítványokat. Máday Norberttel beszélgettünk.

Si-Fu Máday Norbert(balra) és Fekete László


– Isten éltesse önt is és a Wing Tsun-t is! Jól látom, hogy folyamatosan érkeznek a köszöntések a világhálón?

– Sorolhatnám a neveket Furkó Kálmántól Polyák Józsefen át Katona Attiláig, akik többdanos karatemesterek. Mindannyian üzenetet küldtek, ami azért esett különösen jól, mert ők is már letettek valamit az asztalra a harcművészeten belül. Ezek szerint kívülről is olyan értéknek látják a Wing Tsun-t, mint amilyennek mi tartjuk. Az a fajta minőségi munka, amit képviselünk, ezt eredményezte.

– Mit adott önnek a harcművészet az elmúlt harminc évben?

– Nagyon sok örömöt. Nagyon sok olyan tanítványt, akikből mester lett, akik a következő generációnak átadják majd azokat az értékeket, melyeket mi közvetítünk. Nyíregyházán itt van például Fekete László, aki évtizedek óta a tanítványom, és ma már a fiai is itt vannak az edzéseken. Egy szép terebélyes fát látunk, melyben több generáció megtalálható.

– Ha valaki harminc éve azt mondja önnek, hogy 9. mesterfokozata lesz, hogy fogadta volna?

– Nem tudom, én csak szerettem csinálni. Úgy éreztem, segíthet. Ma is ezt érzem, hogy segíthet a fiataloknak abban, hogy ne az alkohol, a drogok után nyúljanak, hanem állandó értéket kapjanak. Hol lesznek már a műanyag mobiltelefonok, amikor a Wing Tsun még mindig érték lesz...

– Nehéz kitartani?

– Ha van az emberben szeretet és hit, akkor hegyeket tud megmozgatni. Büszke vagyok, hogy nagyon sok tanítványom hűséges maradt. Nem varrt magára olyan fokozatjelzéseket, melyek nem illették meg, nem hamisított diplomát, hanem kitartott mellettünk. Ezt értékelte a kínai nagymester is, aki 68 évesen felült a repülőgépre, és Magyarországra utazott azért, hogy velünk együtt ünnepelje a születésnapot. Ez a legnagyobb elismerések egyike.

Dankó László