Pünkösdi túra a Középkori templomok útján
A Középkori templomok útja ezúttal Záhonytól Fehérgyarmatig kínál számos látnivalót a pünkösdi túrán részt vevőknek.

A templomút egy szakaszára, a Reformáció örökségtúrára szervez első alkalommal nyílt és szervezett kerékpártúrát az SZSZBMFÜ Nonprofit Kft. A Középkori templomok útja ezúttal Záhonytól Fehérgyarmatig kínál számos látnivalót a pünkösdi túrán részt vevőknek. Május 23-ától három napon át tart a kerékpáros túra, melynek során tíznél több református templomot, közöttük a szépen felújított/feltárt vámosoroszit is meglátogatják a túrázók. Közben „egy falat Tündérmező”, vagyis tájjellegű ételek kóstolására nyílik lehetőség – falusi vendégasztalokon.

Naponta 43 és 75 kilométer között, összesen majdnem 200 kilométert kerékpároznak majd a biciklizésre igencsak alkalmas Felső-Tisza-vidéken.

A túra önköltséges, jelentkezni május 17-éig lehet az Ügynökség Benczúr utcai székhelyén Nyíregyházán, vagy az info@szszbmfu.hu címen. További információk: www.templomut.hu/aktuális események/túrák.