Tájékoztatási fokozatban

Kedden például összeült a Szmogriadó bizottság, hogy elemezze és értékelje a beérkező légszennyezettségi és meteorológiai adatok alapján a környezetveszélyeztetés kockázatát. Az egyeztető megbeszélést követően a jelenlegi értékek figyelembevételével a bizottság a füst-köd riadó tájékoztatási fokozatának fenntartása mellett döntött még a hét közepén – kaptuk a tájékoztatást az önkormányzat sajtószolgálatától. Akkor, lapzártánk idején a meteorológiai előrejelzések alapján a délnyugati szél megélénkülését vártuk, és annak a hidegfrontnak az érkezését, amely a levegőminőségben javulást okozhat. S a szakemberek szerint ez valóban így működik: szinte napról napra változhat a levegő szennyezettsége, amelyet az eső és a szél éppúgy befolyásolhat az egyik oldalról, mint a köd vagy egy-két fokos lehűlés a másikról. Ráadásul a Nyírség természeti viszonyai is erősíthetik az ingadozást: a nagyobb homokfelületek miatt gyorsabb a felmelegedés, de a lehűlés is.

Lakossági szennyezés

Szakemberek ugyanakkor arra figyelmeztetnek: a legnagyobb szennyező a lakosság, így a fűtésnél tehetünk a legtöbbet azért, hogy ne fuldokoljunk indokolatlanul. Nem arról van szó persze, hogy például ne fával fűtsünk (bár az ajánlás szerint, amennyiben lehetőségük van rá, a szilárd tüzelés helyett érdemes a gáztüzelést előnyben részesíteni). De ha erre vagyunk berendezkedve, akkor a fa legalább ne legyen nedves, és még inkább: ne dobáljunk be a kazánba egyéb, mérgező füstté váló anyagokat (gumi és társaik). A tanács kézenfekvőnek tűnhet, ám sokaknál mégsem ez a gyakorlat.

Amitől tartózkodjunk

S hogy mik még a hivatalos tanácsok? A szálló por (PM10) szennyezettség éjszaka a legmagasabb, ezért kérik a lakosságot, hogy az esti és reggeli órákban lehetőleg kerüljék a szabadban végzett megterhelő fizikai munkát, vagy sporttevékenységet, és a szellőztetést a déli, kora délutáni órákban végezzék. A légszennyezettség romlását megelőzve, kerüljék a személygépjárművek (főként dízel üzeműek) használatát, lehetőség szerint utazzanak tömegközlekedéssel, kerékpárral vagy gyalogosan. Továbbá felhívják a lakosság figyelmét, hogy tartózkodjanak a kerti hulladék (pl. avar, fanyesedék stb.) és a lábon álló növényzet (pl. tarló) nyílt színi égetésétől! A tűzgyújtási tilalom betartását a Közterület-felügyelet fokozottan ellenőrzi.

Zöld gondolkodás

S hogy a lakosság mellett mit tehet például a város, ha már az időjárás nem megváltoztatható? Azt, amit a mindennapokban is érzékelhetünk. Pont ebben a lapszámunkban írunk róla részletesen, hogy egy esztendeje szolgálnak Nyíregyházán a gázos (CNG) buszok, melyek már a tömegközlekedési flotta nagyobb részét adják, közvetlen környezetvédelmi előnyökkel (kevesebb károsanyag-kibocsátás, kisebb zajártalom stb.). Nemsokára több elektromos töltő is segíti azokat, akik gépjárműve zöldebb az átlagnál, mert ez is komoly szennyező forrás. S ha már zöld város: fut ilyen néven egy program számos tér rekonstrukcióját tartalmazva, de ezt erősíti a dr. Kovács Ferenc polgármester kezdeményezésére elindított fásítási program – is.

Naprakészen nézhető

Végül még egy informálódási lehetőség: kísérjék figyelemmel az Országos Légszennyezettség Mérőhálózat honlapján (www.levegominoseg.hu), illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály honlapján (http://ftvktvf.zold¬hatosag.hu/) az aktuális levegőminőségi adatokat. Itt biztosan a lehető legidőszerűbbet látják, nem pedig egy hivatalos tájékoztatás sorait olvassák, amely szükségszerűen az előző napok átlagára támaszkodik, tehát a legjobb szándékkal is a közelmúltról szól.

(Szerző: Tarczy Gyula)