Tájékoztatás iskolák körüli forgalmi rendről

Az iskolakezdés a városi közlekedés szempontjából is kiemelt időszak, a közlekedés ritmusa a nyári időszakhoz képest megváltozik. Dr. Kása Brigitta aljegyző éppen ezért felhívja a közlekedő szülők, nagyszülők és a már önállóan közlekedő diákok figyelmét, hogy néhány iskola körül a folyamatban lévő útfelújítások vagy a forgalmirend-változás miatt az eddig megszokotthoz képest módosult forgalmi rendben tudnak majd egyes iskolákat megközelíteni, a tanintézménytől esetleg csak kissé távolabb lehet szabályosan vagy ingyenesen parkolni. (Megjelent a Nyíregyházi Napló augusztus 31-ei számában.)

 


Bodrogi László, a Közterület-felügyelet vezetője tájékoztatása szerint felújítások miatt átmenetileg nagyobb körültekintést igényel az intézmény megközelítése és a szabályos parkolás a Kölcsey gimnáziumnál, az Inczédy szakközépiskolánál, a Vasvári gimnáziumnál, a Bem József Általános Iskolánál, a Kazinczy Ferenc Általános Iskolánál, az Apáczai Csere János Általános Iskolánál. A Szent Imre Katolikus Gimnázium és Általános Iskola, valamint Eötvös gyakorlóiskolánál.

A Vasvári Pál Gimnázium környékén a parkolók fizetőssé váltak, így az ingyenes parkolás csak az iskolától távolabb lehetséges. Az Apáczai Csere János Általános Iskola előtti szakaszon korlátokkal védik a gyermekeket a többsávos körút gépjárműforgalmától, ösztönözve ezzel is a közeli gyalogátkelőhely szabályos használatát. Emellett az iskola és a Tűzoltóság előtti szakaszra is kikerült a megállni tilos tábla, tehát a tábla hatálya alatt megállni csak forgalmi vagy műszaki okból szabad, azaz a be- és kiszálláshoz szükséges ideig sem lehet megállni ezeken a helyeken. Mint ismeretes, május 1-jétől egyes túlterhelt utcákban megváltozott a parkolási rend, fizetőssé vált a parkolás például a Vasvári Pál u. (Dob u. és Dohány u. között), a Holló u. és a Sólyom u., Sólyom köz parkolóiban. A Közterület-felügyelet az Apáczai Csere János Általános Iskola, a Szent Imre Katolikus Gimnázium és Általános Iskola, illetve az Eötvös gyakorlóiskola környékén a tanévkezdéstől felügyelői jelenléttel, helyszíni figyelemfelhívással is segíteni fogja a járművezetőket a megváltozott forgalmi rendhez való könnyebb alkalmazkodás érdekében.

A Hatósági Főosztály és a Közterület-felügyelet kéri, hogy iskolába indulásnál a tanévkezdéssel összefüggő forgalomnövekedést vegyék figyelembe, a kihelyezett jelzőtáblák utasításait és a közlekedési szabályokat betartva közlekedjenek és parkoljanak.