Színháztörténeti kiállítás a Levéltárban

Színháztörténeti kiállítás a Levéltárban. Augusztus végéig várják a látogatókat. A Színjátszás Nyíregyházán a kezdetektől 1981 – ig című vándorkiállítást nyitották meg a Megyei Levéltár Múltról mindenkinek rendezvénysorozata keretében. A Szindbád színháztörténeti gyűjteményét egészítette ki Szántó Sándor hagyatékának gondozója, Dr. Kührner Éva.

A bemutató augusztus végéig várja a látogatókat.  Műsorainkban, internetes felületeinken többször beszámoltunk arról a színháztörténeti kiállításról, melyet a Móricz Zsigmond Színház Szindbád Rendezvénytárában 2022 augusztus 29 – én nyitottak. A teátrum indulásától az első állandó társulat megalakulásáig, 1981 - ig szól a bemutató, és a megnyitó után több tárlatvezetéses alkalmat is megélt.

„Most, amikor idén, 2023 júniusában lejárt a kiállítás időszaki volta, akkor Kujbusné Dr. Mecsei Éva jóvoltából ide kerülhetett megbontatlanul a Megyei Levéltárba, és mondok egy meglepetést. Augusztus 21. után a Megyei Könyvtárban bukkanhatunk fel, és a rendhagyó tárlatvezetést Jenei Judittal és Tar Dániel is megtehetjük. Fontosnak gondolom, mert egy megye öntudatát, belső értékeit kell, hogy tükrözze, és erősítse az itteni embereket.” - fogalmazott Pregitzer Fruzsina, a Móricz Zsigmond Színház Jászai-díjas művésze.

A megyei Közgyűlés alelnöke, Baracsi Endre kedvcsinálóként szólt az esemény vendégeihez. A Móricz Zsigmond Színház egykori műszaki vezetője, Szántó Sándor hagyatékát kínálta fel a Levéltárnak az ún iratajándékozó. Dr. Kührner Éva mint kolléga, mint egykori Bessenyei Színkörös tag, és mint a Móricz Zsigmond Színház művésze, Berki Antal özvegye tartotta fontosnak a 70 – es évektől gyűjtött dokumentumok megőrzését és kezelését. Szántó Sándor miután egész ékletét a színházban töltötte, így gyűjtötte egészen a befogadó színház kortól a plakátokat, műsorfüzeteket, fotókat, a színház vendégkönyveit, fontos bejegyzésekkel.

„Miután én is kötődöm nemcsak a műkedvelő mozgalom révén a színházhoz, otthon összegyűlt nekünk is nagyon sok dokumentum. Sanyinak még több. Egyszer csak elkezdtünk azon tanakodni, hogy mit kellene csinálni, és mivel én kutatok is, ezért adta magát a dolog, hogy közkinccsé kellene tenni, a levéltárnak adományozni, hiszen itt van a legnagyobb biztonságban, itt fogják megőrizni. A gyűjteményt átválogattam, kiszedtem a duplumokat, sérült példányokat, és úgy került ide 3 – 4 éve a levéltárba, mint a Szántó Sándor adománya, most már azt kell mondani, hogy hagyatéka.” - tájékoztatott Dr. Kührner Éva, a Szent Atanáz Főiskola főkönyvtárosa.

„Mindenhol, ahova ez a vándorkiállítás majd megérkezik, mindenki hozzáteszi a maga kincsét. Mi is igyekeztünk ehhez hozzátenni minden színházi dokumentumot, ami éppen illeszkedik” - szólt a kiállítás utóélete kapcsán a Megyei Levéltár igazgatója, Kujbusné Dr. Mecsei Éva.

A megyei levéltár által kezelt online felületen érhetik el a dokumentumokat. De mindez augusztus végéig látható a kiállításon, vándorkiállításon, majd a VIDOR Fesztivál idejére átkerül a Móricz Zsigmond Könyvtárba, egy újabb kiállítási alkalomra.

Kapcsolódó galéria

Thália források - kiállításmegnyitó a Levéltárban