Szigeti Tamás kiállítása

A „da capo” (elölről) címet azért adta az alkotó ennek az összeállításnak, mivel annak témája a kezdetekhez nyúlik vissza. Néhány évtizeddel ezelőtt Szigeti Tamásnak a Magyar Rádió fotóriportereként volt szerencséje számos alkalommal lencsevégre kapni a komolyzenei világ akkori elitjét (Kocsis Zoltán, Kobayasi Ken Ichiro, Placido Domingo stb.).

2012 őszén támadt az az ötlete, hogy visszaugorva saját fotográfusi pályája elejére, elővegye a régi negatívokat és egy kis időutazásra kérje meg az arra vállalkozó művészeket: vegyék kezükbe saját fiatalkori képmásukat, s készüljön egy új portré. Így aztán egy képen belül a múlt és a jelen összefonódásának is szemtanúi lehetünk. Mindehhez valóságos utazás is társult, hiszen a kiállításon látható képek többsége ugyan Budapesten készült, de volt olyan is, amelynek létrejöttéhez, hosszas egyeztetések után külföldre is el kellett utaznia.

„Minden alkalom nagy élmény volt. Gyakran jutott idő néhány percnyi beszélgetésre is. Felelevenedtek régi emlékek koncertekről, hangulatokról, szóba kerültek régen látott kollegák, muzsikustársak. Jó volt együtt áttekinteni egy kicsit az elmúlt évtizedeket, da capo...”

A tárlat április 14-éig várja a látogatókat a Váci Mihály Kulturális Központ emeleti galériájában.

(Fotó: archív)