Szent Márton napja van, kultuszával kevés szent vetekedhet Magyarországon

Hazánk István király felajánlása óta Szűz Mária országa, de védőszentjei sorában közvetlenül Szent Márton követi, aki 316-ban a mai Szombathely területén található római városban, Savariában látta meg a napvilágot, és a franciaországi Tours püspökeként hunyt el, a hagyomány szerint 397. november 8-án. Testét három nappal később adták vissza az anyaföldnek, a katolikus egyház éppen ezért november 11-én tartja Szent Márton ünnepét.

Három évvel a Római Birodalom vallásbékéjét megteremtő milánói ediktum kibocsátása után egy Rómától igencsak távoli provincia egyik kisvárosában, Savariában született a később szentként tisztelt Márton.

Izgalmasan mozgalmas időszakban jött világra, hiszen a korábban üldözött keresztények addigra már kiszabadultak a börtönökből, és minden korábbi korlátozásuk megszűnt azt követően, hogy a hagyomány szerint Nagy Konstantin (306–337) és Licinius társcsászárok (311–323) Milánóban kibocsátották a milánói ediktumot, azaz a milánói rendeletet a keresztények javára.

Eszerint „megadjuk a keresztényeknek és mindenkinek azt a szabad választást, hogy azt a vallást kövesse, amelyiket akarja, úgyhogy bármelyik istenség vagy mennyei hatalom jóakarattal lehessen irántunk és mindenki iránt, aki hatalmunk alatt él”.

Csakhogy ez a vallásbéke nem teremtett vallási békét, mert a feszültség azon nyomban felizzott a hivatalosnak mondott római tanokat követők, valamint Arius pap hívei, az ariánusok között.

Márton még kisgyermek volt, amikor Nagy Konstantin császár a vallási viszálykodás megszüntetése érdekében I. Szilveszter pápával összhangban, 325-ben zsinatot hívott egybe.

A niceai első, egyetemes zsinat fogalmazta meg a katolikus hitvallást, amely szerint Jézus az „Atyától született az idő kezdete előtt. Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől. Született, de nem teremtmény: az Atyával egylényegű, és minden általa lett…”, Arius követőit pedig eretneknek nyilvánította a zsinat.

Mártont azonban ekkor még nem érdekelte a keresztények vitája, élvezte az élet minden ízét, zamatát.

Mindössze 15 éves volt, amikor belépett a hadseregbe, de fiatal kora miatt négy évig egy kiképzőegységnél szolgált és csak 19 évesen lett legionárius. Környezete már ekkor is úgy beszélt róla, hogy jóindulatú, segítőkész, szerény és megbízható ifjú.

Az egyik legismertebb története is ebből az időszakból származik. Eszerint egy téli estén Ambianensium (ma Amiens – a szerk.) utcáját járta, és egy vacogó koldussal találkozott, akit rablók fosztottak ki. Segíteni akart: kardjával kettévágta a köpenyét és az egyik felét a koldus vállára borította. Este aztán azt álmodta, hogy Jézus volt a koldus. Ennek hatására 339-ben, 22 évesen megkeresztelkedett.

Két év múlva barbárok támadtak Galliára. Márton seregteste is az ellenség elé vonult. A császár harcra buzdító szavaira Márton azt válaszolta, hogy ő Krisztus katonája és nem kíván harcolni. Amikor erre azt a választ kapta, hogy akkor ő gyáva ember, fogta magát és fegyver nélkül indult az ellenségnek, hogy megküzdjön vele. A barbárok ezt az elszántságot látván visszavonultak, amit a császár katonái csodának véltek. A béke beköszöntével Márton kilépett a hadseregből és először Poitiers-be, majd a szülővárosába, Savariába, legvégül Milánóba ment, de az eretnek ariánusok mindenhol belemartak.

Márton hite a gúnyolódások és támadások ellenére sem ingott meg, épp ellenkezőleg: egyre mélyebb és szilárdabb lett.

A galliai Ligugében telepedett le, és 361-ben megalapította az első európai szerzetes kolostort.

Az emberek már életében is szentként tisztelték az alázatos lelkű, szerény, de segítőkész embert, és amikor 371-ben meghalt Tours második püspöke, Mártont kérték fel, hogy jó pásztorként vezesse tovább nyáját, vagyis a hívek közösségét.

A legenda szerint Márton tiltakozott megválasztása ellen, és az érte jövő küldöttség elől elbújt, hogy ne találják meg. A libák azonban gágogásukkal elárulták rejtekét.

Hivatását haláláig kitartóan gyakorolta, 397. november 8-án hunyt el.

Adjuk át most a szót a Legenda aureának, amely így írta le halálát: „Szemét és kezét folyton az ég felé fordította és fáradhatatlan lélekkel szüntelenül imádkozott. Mindig hanyatt feküdt, s mikor a papok kérlelték, hogy oldalára fordulva könnyebbüljön meg egy kicsit, azt mondta: Hagyjátok, testvéreim, hagyjátok, hadd nézzem inkább az eget, semmint a földet, hogy lelkem az Úr felé táruljon. Ezt mondva meglátta, hogy az ördög is ott van. Mit állsz itt, te kegyetlen bestia? – szólt rá. – Semmi szennyet nem találsz bennem. Ábrahám kebele fogad be engem!”

Három nap múlva, november 11-én Tours-ban temették el, sírja felett kápolnát emeltek, amit idővel bazilikává bővítettek.

Az  első templom 997-ben leégett, de a 11. században újjáépítették. Holtteste számára 1454-ben arany ereklyetartót készítettek. A bazilikát a hugenották a magyar történelemben oly gyászos esztendőben, 1526-ban kifosztották, és csak néhány csontja maradt meg. A templomot aztán másodjára is kifosztották, mégpedig a francia forradalom idején. A templom is megsérült, ezért 1795-ben lebontották. Szent Márton sírja felett 1863-ban emlékművet emeltek, a köré épített új templom 1902-ben készült el. Ereklyéi a Saint-Gatien-katedrálisban, a tours-i Szent Márton-bazilikában, a szombathelyi székesegyházban, a Pannonhalmi Apátságban és a budapesti Forgách utcai Szent Márton-templomban is megtalálhatók.

Szülőháza fetételezett helyszínén is kápolnát emeltek, csakhogy azt már idehaza, magyarhonban.

A Szombathely keleti városrészében, a hajdan önálló faluként létezett Szentmártonban található Szent Márton-templom bejárata fölött olvasható a felirat: „Hic natus est sanctus Martinus” – azaz „Itt született Szent Márton”.

A templom falai közt őrzik Szent Márton ujjereklyéjét.

Azt pontosan nem lehet tudni, hogy hol volt a szülőháza, ezért helyesebb volna úgy fogalmazni, hogy valahol ott, a környéken, azt azonban egy ősi legenda tudni véli, hogy a római korig visszanyúló alapokkal rendelkező templom előtti kút vizével keresztelte meg édesanyját a hazalátogató Márton, kinek évezredes töretlen népszerűségét kitűnően mutatja az a 17. század elejéről származó, ismeretlen szerző által írt, Szent Marton, Isten szolgaia című magyar verses ima. Eszerint november 11-én, „Ez may napon â hivek / Tisztelni tégedet iüttek, / Essedezzél most érettek, / Hogy te veled öruendgyenek. / Könyörög azért Istennek, / Kérgy segétséget hiveknek, / Legyen kegyelmes mindennek, / Adgyon malasztot ezen népnek”.

Forrás: hirado.hu