Feleség érkezett az országban csak a Nyíregyházi Állatparkban látható hulmán hímhez. A Hannoverből érkezett 5 éves nőstény, most a karanténidőszak után csatlakozott a tenyészcsapathoz.
A hulmánok zárt tartási körülmények között ritkaságnak számítanak, hiszen az egész világon összesen 183 egyed él ebből a közepes termetű majomfajból, a most érkezett egyeddel a Nyíregyházi Állatparkban három látható. A park állatai, csak úgy mint a természetben, nappal aktívak, leggyakrabban a lombkorona szinten tartózkodnak, ahol elsősorban a fák leveleivel táplálkoznak, de rügyeket, magvakat és gyümölcsöket is fogyasztanak. A faj alkalmazkodó képessége bámulatos. A természetben éppúgy megtalálható a Himalája 4000 méter feletti hófödte hegyei között, mint Ázsia félsivatagos vagy trópusi esőerdőiben, sőt Észak-India sűrűn lakott városaiba is bemerészkedik, köszönhetően annak, hogy a hinduk szent állata.
Fotó: MTI / Balázs Attila
A hinduizmusban ugyanis Hanumán majomisten leszármazottjának tartják, akinek akkor perzselődött meg az arca, keze és lába, amikor Ráma isten feleségének kiszabadítása után felgyújtotta Lanka városát. Ez a különleges színezet, azaz a fekete szőrtelen arc, valamint kéz-és lábfej, a szürke majmok jellegzetessége. A hulmánok nem csak a hinduizmusban ismert állatok, de Kipling, A dzsungel könyvében az Elveszett Városban élő „Majmok népe”. Annak ellenére, hogy élőhelyén szent állat, természetes élőhelyének pusztulása miatt egyre inkább visszaszorul. Az éhező nép is egyre kevésbé tűri el a földeken és kertekben garázdálkodó állatokat, így a faj egyedszáma Indiában időközben nagyjából 200 ezerre csökkent, ezért is fontos hogy zárt tartási körülmények között szaporítsák őket.