Szent László örökségtúra - A Felső-Tisza-vidék nyugati felének meghódítása

Szent László örökségtúra -  A Felső-Tisza-vidék nyugati felének meghódítása
Szent László örökségtúra június 25-27-én

A Felső-Tisza-vidék nyugati felének meghódítására hívják azokat, akik szeretik kétkeréken megismerni hazánk történelmét. A június 25-27-ig tartó programra a jelentkezési határidő: június 23.

A Középkori Templomok Útja Egyesület és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága június 25. és június 27. között háromnapos kerékpáros örökségtúrát szervez, melynek célja a Felső-Tisza-vidék nyugati felének meghódítása.

Az örökségtúrán a Felső-Tisza-vidék kiemelt jelentőségű régészeti emlékhelyeit, középkori egyházi építészeti emlékeit, reneszánsz kastélyait és természetvédelmi területeit mutatják be a szervezők. A túra fókuszában Szent László, a magyar történelem egyik legjelentősebb uralkodója áll, akihez több emlékhely kötődik a régióban.
Ez az örökségtúra lényegében egy történelmi időutazás a honfoglalás és az Árpádok-korába.
A résztvevők megismerhetik a Kárpát-medence leggazdagabb honfoglaláskori temetőit a Rétközben és a Bodrogközben. Az épített, kulturális emlékek mellett a természetvédelmi területek bemutatása is hangsúlyos lesz ezen a túrán.
Ha szereted a történelmet és műemlékeket, érdekel a magyar középkor, lenyűgöznek a természetvédelmi területek, hidd el, ezt a túrát élvezni fogod - írják a felhívásban a szervezők, akik segítenek felfedezni a Felső-Tisza-vidék ismeretlen arcát.

Az útvonal:
1. nap az útvonal: Vaja - Baktalórántháza - Laskod - Anarcs - Kisvárda - Dombrád
2. nap Dombrád - Cigánd - Pácin - Karcsa - Karos - Tiszabercel (23,6 km) - Gávavencsellő (9,4 km) - Szabolcs
3. nap: Szabolcs - Tokaj - Rakamaz - Nyírtelek - Nyíregyháza

További információ és a túrafelhívás elérhető az alábbi linkre kattintva.