A NYÍKSE U12-es fiú csapata első nemzetközi megmérettetésén, a 12. Sarajevoi Basket cup tornán 9. helyen végzett.
"Március 28-31 között Szarajevóban mérhette össze erejét a NYÍKSE utánpótlás együttese a legjobb szláv csapatokkal. Összesen 30 együttes vett részt. A tornán egészen más szabályok érvényesültek, mint a hazai mérkőzéseken. A játékvezetők a védekezést bőven a fault határon túl engedték, nem voltak érvényesek a magyar védekezési szabályok, megengedett volt a zárás és a labda kézbeadása is (handoff), illetve az itthoni ötös méretű labda helyett hatossal kellett játszani. Mindezek ellenére technikailag és taktikailag felkészültek voltunk, agresszivitásban sikerült felvenni a versenyt, de fizikálisan még tovább kell fejlődnünk. A csoport 4 mérkőzéséből hármat sikerült megnyernünk, csak néhány ponttal maradtunk el attól, hogy továbbjussunk a 8-as döntőbe. (A hat 2. helyzetből csak kettő jutott tovább.)
Így a tornán induló egyedüli magyar egyesületként, 30 csapatból a 9. helyet sikerült megszerezni. Ez az eredmény minden várakozásunkat fölül múlta. Dicséret a fiúknak, az edzői stábnak és a csapatot elkísérő több mint 30 fős családtagokból álló szurkoló gárdának. Óriási élmény és tapasztalat volt mindenkinek. " - számolt be az eseményről a NYÍKSE.
DRAVOGRAD KAROSKA BELI (SLO) - NYÍKSE (HUN) 26 – 48
NYÍKSE (HUN) - BOSNA MVP (BHI) 34 – 21
STRAZISCE KRANJ (SLO) - NYÍKSE (HUN) 47 – 27
NYÍKSE (HUN) - IZOLA (SLO) 44 – 18