Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is átalakul az ügyészségi nyomozás

Vannak olyan ügyek ugyanis, amelyekben nem a rendőrség vagy a NAV nyomoz, hanem az ügyészség. Ide tartozik pl. ha a rendőr, tűzoltó, a pénzügyi nyomozó követ el bűncselekményt, ha a bíró, az ügyész ellen követnek el emberölést vagy hivatalos személy elleni erőszakot, vagy ha a bíró/ügyész követ el bármilyen bűncselekményt. Ugyanígy az ügyészség nyomoz a hivatali vesztegetést elkövetők ügyeiben is.

Az ügyészségen belül 2019. február 1. napjával létrejönnek a regionális nyomozó ügyészségek. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészséghez tartozik, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyével együtt.

Ugyanezen időponttól a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség elnevezése is megváltozik, az új név: Nyíregyházi Járási Ügyészség. Ez azt is jelenti, hogy Nyíregyházán, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében már nem lesz olyan ügyészi szervezeti egység, amely nyomozást folytatna. Célszerű, ha az ügyfelek a fentebb felsorolt bűncselekmények esetén a feljelentéseiket közvetlenül a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészségen, azaz Debrecenben teszik meg. Természetesen lehetőség van arra továbbra is, hogy az ilyen feljelentéseket Nyíregyházán vagy a megye bármely ügyészségén tegyék meg az érintettek, de azzal számolniuk kell, hogy az ügyüket az ügyészség átteszi Debrecenbe.

Bár már 2018. július 1. napján megtörtént változás, az új büntetőeljárási törvény bevezetésével, hogy az ügyészség az igazságszolgáltatás elleni bűncselekményeket sem nyomozza, ezek az ügyek a rendőrségre tartoznak (pl. hamis vád, hamis tanúzás, hatóság félrevezetése, ügyvédi visszaélés). Az ilyen ügyekben is lehet ugyanakkor a megye bármely ügyészségén feljelentést tenni, az ügyészség pedig el fogja bírálni az ilyen feljelentést, szükség estén a nyomozással megbízza a rendőrséget.


Dr. Szilágyi László
sajtószóvivő