Stratégiai megállapodás a Nyíregyházi Szakképzési Centrum és az NI Hungary Kft. között
Fotó: Trifonov Éva

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum kiemelt feladata, hogy az ipar legkorszerűbb elvárásainak megfelelően képezzen olyan szakembereket, akik a gyakorlatban is használható tudással kerülnek a munkahelyekre. Az amerikai National Instruments hazai társasága több éve támogatja a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium diákjait. Pénteken stratégiai megállapodást írtak alá, és átadták az NI termet, majd megkezdődött az ipari elektronikai verseny.

 

Ma már az adat az új arany – mondják a hozzáértők, és tájékoztatnak arról, hogy az a bizonyos ipar 4.0 elvárása nem jelent mást, mint a robottechnológiát és a felhőszolgáltatást, melyről a laikusnak csak halvány fogalma van. Nem így a bánkis diákok – és egyáltalán a hazai műszaki, elektronikai képzésben tanuló fiatalok. Az NI Hungary Kft. saját eszközeivel és oktatási programjával segíti évek óta a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégiumot. A duális képzésben, gyakorlati órán fogad nyíregyházi diákokat, akik már a legújabb technológiákkal ismerkednek, és közülük többen az amerikai cégnél dolgoznak.

„Miért is fontos, hogy a gazdálkodó partnerekkel szoros kapcsolatban legyünk? Mi csak akkor tudunk jó szakembereket képezni, és akkor tudunk megfelelni az ipar 4.0 elvárásainak, ha folyamatosan impulzusokat kapunk a cégektől. Ha a kezdetekről, a szakmai képzésről van szó, tudnunk kell, hogy milyen szakemberekre van szükség, és milyen kompetenciákkal kell rendelkezzenek. Amikor a képzési szerkezetet kialakítjuk, ezekre az adatokra építkezünk. És amikor elkezdjük a szakmai oktatást, akkor tudunk jól dolgozni, ha ezekkel a cégekkel kapcsolatban vagyunk” – mondta Gurbánné Papp Mária, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum főigazgatója.

Példaértékű az NI-al kötött stratégiai megállapodás a többi nagyvállalat számára is, hiszen kézzelfogható eszközt és tudást ad a diákoknak. Pályaorientáció, pályaválasztás, tanár-továbbképzés, versenyek támogatása, akár tanulói segédletek előállítása, gyakorlati képzés mind-mind lehetőség az iskolák előtt a szakképzési törvény szerint.

„Két jeles esemény is megtörténik itt pillanatokon belül. Az NI terem átadása, illetve az ipari elektronikai verseny elindítása. Stratégiai megállapodás aláírására került sor az NYSZC és az NI Hungary Kft. között, úgyhogy egy hármas eseménynek lehetünk most tanúi” – szólt a megnyitón Juhász Ferenc, a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium igazgatója.

Az NI a jövő nemzedékét irányítja műszaki ismeretek és a természettudományok felé. Ma nagyszámú mérnöki állást nem tudnak betölteni – fogalmazott a hazai társaság ügyvezetője, hiszen nincsenek szakemberek. Ezért van értelme a bánkis befektetésnek itt, a technikusképzésben.

„Az NI Hungary Kft. egy 20 éves vállalat itt, Debrecenben. Egyébként ez egy texasi vállalat, amit 1976-ban alapítottak. Mi egy mérnöki vállalat vagyunk. Számunkra az innováció és a technológia a legfontosabb. Sok éve Debrecenben is arra fókuszálunk, hogy tudjuk a jövő nemzedékét arra inspirálni, hogy műszaki irányban tanuljon tovább, és valami olyat csináljon, ami segíti a világot egy picit jobbá tenni. Ugyanis, akik ma a technológiát tanulják, ők azok, akik képesek lesznek olyan komoly problémákat megoldani, amik itt most az emberiség előtt állnak” – szólt köszöntőjében Hosszu Róbert, az NI Hungary Kft. ügyvezetője.

Az NI segítségével a fiatalok megismerhetik a vállalati kultúrát, integrálódhatnak a termelésbe. Olyan szemléletet és olyan kompetenciákat adnak, amellyel a diákok sikeres karriert építhetnek. Több mint 4 millió forintos támogatással kerültek a korszerű eszközök a Bánki NI termébe. Olyan technológiák, amelyet ma alkalmaznak a nagyvilágban. Itt kezdődött a Bánki és két debreceni szakképző iskola tanulóinak ipari elektronikai versenye. A győzteseket nagy értékű tárgyjutalommal értékeli az NI.

Kapcsolódó galéria

Nyíregyházi Szakképzési Centrum - NI Hungary Kft. együttműködési megállapodás