Rengeteg időt töltünk a gép előtt, na de mire is kell odafigyelni közben?

Bármennyire is szeretünk játszani, esetleg a munkánk követeli meg a folyamatos számítógép előtt ülést, fontos, hogy időnként felálljunk számítógépünk, laptopunk vagy konzolunk elől és átmozgassuk testünket.

Rengeteg alkalommal halljuk szülőktől, hogy a gyermek már megint csak azt a fránya számítógépet bújja, és ki se mozdul a szobájából. A fiatalok pedig pontosan tudják, hogy egy online játékot nem lehet megállítani, szüleink bármennyire is szeretnék épp azt az adott pillanatban.

Ellenben a szülők is van, hogy beleesnek abba a hibába, hogy sokat ülnek a számítógép előtt, akár a munkahelyükön, akár csak hobbi szinten otthon, bármilyen egyéb elfoglaltság végett.

Egy nagy, fontos tényezőről azonban nem szabad megfeledkezni, az pedig testünk és szervezetünk „karbantartása”. Hisz attól, hogy az agyunk esetleg máshova fókuszál, és máshol jár éppen, a testünk ugyanúgy dolgozik. A test, ha úgy nézzük egy hős, hisz a nap 24 órájában dolgozik. Értünk.  Nekünk pedig nem kell mást tennünk, mint megfelelően törődnünk vele cserébe, és akkor még hosszú-hosszú évtizedekig ott lesz számunkra.

Fontos, hogy óránként legalább egy 5-10 perc szünetet tartva, de megmozgassuk lábainkat, karjainkat és természetesen megfelelő folyadékot vigyünk a szervezetünkbe.

Sok fiatal hétvégéje, vagy akár nyara telik úgy, hogy reggel 9 és 11 között behuppan a számítógép elé egy reggelit követően, majd elindítja a különböző játékokat, sorozatokat, vagy bármit, amihez épp kedve huppan, majd másnap hajnal 1-2 körül eszébe jut, hogy talán aludnia is kellene már. Valljuk be, ebben sok testmozgás nincs, és egy idő után nehezebben fogja megmászni gyalog a tizedik emeletet, ha elromlott a lift, mint korábban.

Persze ez hatalmas élmény, hogy a barátokkal együtt játszhatnak online, anélkül hogy bárkinek át kellene hurcolnia felszerelését a másikhoz. Ellenben fontos, hogy emellett mennyi a bevitt energia és ebből mennyit is égetünk el.

Ezen cikk írása közben nagyjából 100-130 kalóriát égetünk el közel egyetlen óra alatt, ez egyetlen nap leforgása alatt 2400-3120 kalória is lehet, amit pótolni kell, de valljuk be, nem írunk mi sem a nap 24 órájában cikkeket.

Kiemelkedően fontos, hogy felesleges energiát ne vigyünk a szervezetünkbe, főképp hogy ezt általában cukrokkal és szénhidrátokkal oldjuk meg, amiből zsír lesz, ha nem égetjük el gyorsan. Cukor és cukor között is van különbség, ráadásul nem is kevés, és fontos, hogy a szénhidrát bevitelünket sem csak cukrokkal oldhatjuk meg.

Hisz klasszikus értelemben mi is a cukor? Kristálycukor, méz, szőlőcukor és hasonlók. Ezekből pedig be kell tartani a mértéket, vagy legalábbis kellene az egészségesebb életmód reményében.

Egy 100 grammos csokoládé nagyjából 500 kalóriát tartalmaz, és valljuk be, néha jól esik bevágni egy film, sorozat vagy akár munka esetleg játék közben egy kis nassolni valót. Ezt az egyetlen tábla csokit, az 500 kalóriát, az alábbi tevékenységekkel tudjuk semmissé tenni. A tevékenységek mellett feltüntettük azt is, hogy ezeket mennyi ideig kellene végezni.

  • 50 perc felülés
  • 50 perc tenisz
  • 130 perc gitározás
  • 65 perc biciklizés
  • 330 perc állás
  • 40 perc futás
  • 195 perc zuhanyozás
  • 155 perc hajápolás
  • 260 perc sport nézés

Ha a kalóriákat nem cukor, hanem mondjuk natúr zabpehely formájában visszük be szervezetünkbe, sokkal több időnk van elégetni azt, ugyanis a szénhidrát tartalma lassabban szívódik fel a szervezetünkben, így annak tovább is érezzük hatását, és nem érezzük a harmadik kávé hiányát 2-3 óra alatt.

Amennyiben maradunk a videojátékok példájánál, ott mindenképp érdemes odafigyelni a táplálkozásunkra. A felesleges szénhidrát főleg mozgás nélkül csak zsír lesz. Inkább csak annyit vigyünk be, amennyire épp tényleg szükségünk van. Egy kiskanál méz, két kocka csoki és hasonló mennyiségek.

Rendkívül fontos, hogy sok folyadékot igyunk, és azokból se a cukrosakat lehetőleg, hanem inkább vizet. Nagyon sok alkalommal a megfelelő mennyiségű vízfogyasztás hiánya okozza az aktivitásunk alacsonyabb szintjét. Vízből pedig a napi 2 liter szinte kötelező.

A zsír, vagy zsírosodás megelőzésének másik fontos része és feltétele a mozgás. A táplálkozás, mozgás és pihenés hármasa adja ki életmódunk hatalmas részét. Ha ideális egyensúlyban van ez a trió, az pozitív hatással van a közérzetünkre, fizikai és szellemi teljesítményünkre és természetesen egészségünkre is.

Figyeljünk oda magunkra, és másokra is. Élj Te is tudatosan!

 

Szerző: Huzsvári Patrik