Rendhagyó tárlatvezetés – Új helyen a színháztörténeti kiállítás

Mikor tartották az első színházi előadást Nyíregyházán, mikor épült a szabolcsi megyeszékhely patinás kőszínháza és hogyan lett állandó társulata – többek között ezekre a kérdésekre is választ ad az a színháztörténeti kiállítás, amit Pregitzer Fruzsina és művész kollégái álmodtak meg. A kényszerű téli szünet után egy rendhagyó színháztörténeti tárlatvezetéssel folytatódik a színházi évad Nyíregyházán.

2022 nyarán, a VIDOR Fesztiválon nyitotta meg Pregitzer Fruzsina, Jenei Judit és Tar Dániel Nyíregyháza színháztörténeti kiállítását. A város társulatának 1981-es megalakulásáig dolgozták fel az eseményeket, a molinókon rengeteg információt megtudhatnak az érdeklődők a nyíregyházi színjátszás történetéről, a vitrinekben pedig számtalan tárgy őrzi az elmúlt évtizedek emlékeit, többek között színházbérlet 1974-ből, színházi távcső, színművészek fotói és városi teátrum színlapja is a dokumentumok között szerepel.

Új helyszínen

A tárlat a Szindbád Színháztörténeti Rendezvénytérben nyílt, ahol egy közel egyórás kisfilmet is láthattak a látogatók. A Szindbád november elsején ideiglenesen bezárt, így a kiállítást sem láthatták az elmúlt hónapokban az érdeklődők. Szombaton a Móricz Zsigmond Színház viszont újra megnyitotta kapuit, az energiaválság okozta kényszer szünet után pedig egy meglepetéssel is várták a nézőket. Egy órával a Teljesen idegenek című darab előtt rendhagyó tárlatvezetésre várták a színházkedvelőket. A kiállítás ötletgazdája, Pregitzer Fruzsina rengeteg munkájába került, hogy létrejöhessen a több évszázadot bemutató tárlat.

A kiállítás létrejöttéről és tartalmáról Pregitzer Fruzsina Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész mesél a nézőknek. Részletek a videóban!