Rajt – folytatódik a kézilabda-bajnokság
Szombaton megkezdődik az NB I/B-s férfi kézilabda-bajnokság tavaszi idénye. A Nyíregyházi KC a rivális Ferencváros ellen rajtol. Az NYKC a téli szünetben több felkészülési tornán vett részt, és NB I-es csapatok ellen játszott.

Az első négy forduló eldöntheti a bajnoki cím sorsát. Három meccset a közvetlen rivális ellen vív a jelenleg harmadik helyen álló Nyíregyházi KC, így a Ferencvárossal, az Egerrel és a Kecskeméttel találkozik.

[video]

– Sikerült elvégeznünk azt a munkát, amit elterveztünk. Öt hét állt rendelkezésünkre, amit úgy zártunk, hogy élvonalbeli csapatok ellen játszottunk, és nem is vallottunk szégyent. Mindenképp szerettünk volna erős együttesekkel találkozni, mert a tavaszi rajt nyitányán is olyan gárdákkal mérkőzünk, akik komoly játékerőt képviselnek. Rögtön az első ellenfelünk, a Ferencváros is közéjük tartozik. Az Avas Kupán a második helyen végeztünk a nemzetközi tornán, ez erőt adott a további munkához, és úgy érzem, kellően felkészültünk – mondta Varga Zsolt szakmai igazgató.

Korábban felmerült, hogy a Veszprém és a Szeged nemzetközi meccsei miatt bővülhet az élvonal létszáma, így a második helyezett is feljutna az NB I-be, de még nem született döntés.

– Az látszik, hogy a NB I/B élmezőnye és az élvonal vége között nincs nagy különbség. A játékoskeretet meg kellene erősítenünk, de mivel nyáron nyolc fiatal kézilabdázót szerződtettünk, rájuk hosszú távon számítunk. Viszont az élvonalban már főállású játékosok vannak, munka és iskola mellett nem lehet eredményesen szerepelni – mondta Varga Zsolt.

A Nyíregyházi KC–Ferencváros találkozót a Nyíregyházi TV vasárnap 18.00-tól közvetíti.

Dankó László