1946 júniusában egy csapat cserkészfiú táborozott a budai hegyekben. Tanáraikkal közösen nagy terveket szövögettek. Arról álmodoztak, hogy egy új és jobb Magyarország éled újjá a második világégés hamujából. Tele voltak illúzióval és ambíciókkal, de a vágyálmokon túl azt is látták, hogy a világ kereke furcsa irányba forog a „felszabadítóknak” köszönhetően Kelet-Európában. A sors nem volt kegyes a Kamaraerdőben táborozó fiúkhoz és tanáraikhoz. A történetírók szerint egy részeg szovjet katona – akiről már sosem fog kiderülni, hogyan került éppen a táborozók közelébe – megtámadta a fiúkat. A cserkészeket azonban kemény fából faragták. Hamarjában lefegyverezték a szovjet tisztet. Elvették a géppisztolyát, ami aztán végzetes módon el is sült. A katona belehalt a sérüléseibe. A cserkészek a holttestét a helyszínen temették el.

Azt nem lehet tudni, hogy ki árulta el a fiúkat és tanáraikat. Egy biztos, 1946. július 11-én letartóztatták őket, majd szeptember 9-én a Conti utcában a Szovjet Katonai Bíróság bűnösnek nyilvánította őket. A vád szerint amellett, hogy megöltek egy szovjet katonát, partizán- és szovjetellenes tevékenységet folytattak, röpcédulákat terjesztettek. A szovjetek kegyetlenül megtorolták a történteket. A résztvevők közül 3 főt október 20-án, Sopronkõhidán kivégeztek, többeket elítéltek. Nyolc évet kapott Pregitzer Ferenc építőmester és fia, a 16 éves bencés gimnazista Pregitzer Ernő is.
– Édesapám, nagypapa írógépén röpiratokat gyártott, ez volt a bűne – mondja Pregitzer Fruzsina. A Jászai Mari-díjas színművész apukája két éve elhunyt. Most már lánya őrzi az emlékeit és ápolja a kapcsolatot a még élő áldozatokkal.

– Édesapám több börtönt is megjárt, mielõtt a Szovjetunióba vitték. A kihallgatások során ütötték-verték, bár a pofonokról nem számolt be. Onnan tudtuk meg, hogy nagyon „megdolgozták”, hogy a ’80-as években egy kivizsgálás során azt hitték, tüdődaganata van. Azonban kiderült, csak egy elmozdult és furcsán összeforrt csigolya a felelős a röntgenfelvételen látott elváltozásért. Az Andrássy út 60. és a magyar börtönök után a Szovjetunióba hurcolták Pregitzer Ernőt. Szibériába, a Sarkkörön túl fekvő Norilszkba vitték, ahol a hírhedett nemesfémbányákban dolgozott.
 

– Apám azt mesélte, hogy amikor köptek egyet, az már koppanva ért földet. Iszonyúan fáztak, csak a bányában volt valamivel melegebb. Ételt keveset kaptak, emiatt betegségek, járványok tizedelték a legyengült szervezetű foglyokat. Apám is tífuszos lett. Kórházba került, ahol csontsoványra, 39 kilóra fogyott. Miközben élet és halál között feküdt az ágyon, kiderült róla, hogy tud hegedülni. Jobb ételt és gyógyszert kapott. Felépült. Miután jobban lett, a börtönzenekarban kellett játszania. A szovjet tisztek ugyanis különös áhítattal néztek a zenészekre. A muzsika és a hite megmentette az életét... Pregitzer Ernő mindvégig hitte, hogy egyszer hazatérhet Magyarországra. Bár olyan pillanatokat is megélt a Gulágon, amikor összetört és azon gondolkodott, öngyilkos lesz...
– Azt mesélte, hogy egy zenekari próba után, amikor nem látta senki, erőből kezdte a fejét a terem falába verni. Már véres lett a homloka, amikor az egyik rabtársa, egy litván matematikatanár a vállára tette a kezét. Édesapám úgy tekintett erre az emberre, mint a saját apjára. A férfi magához ölelte és apám a vállán sírta ki magát...
 

Pregitzer Ernő Sztálin haláláig élt Norilszkban. 1953-ban azokkal együtt, akik túlélték a kommunista munkatáborok borzalmait, őt is hazaengedték. Pregitzer Ernő 8 év után először Nyíregyházán lépett magyar földre. A Krúdy Vigadó alagsorában töltött néhány napot, míg kiderült, hogyan szállítják hozzátartozóihoz Budapestre. Titoktartási szerződést írattattak vele alá, amelyben azt vállalta, soha senkinek nem mesél arról, milyen borzalmakon ment keresztül. 1991-ig megbélyegzett, börtönviselt embernek számított. Bár leérettségizett, az egyetemre többszöri kísérlet ellenére sem vették fel. Eleinte segédmunkásként dolgozott, majd az MHSZ-nél helyezkedett el és fiatalokat oktatott. A rendszerváltás után rehabilitálták. Egyike volt azon egykori elhurcoltaknak, akik megalapították a Szovjetunióban a Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások szervezetét. Lánya szerint Pregitzer Ernő soha nem haragudott az orosz népre a történtekért, sőt nagyra becsülte az orosz kultúrát. Csak a kommunista ideológiát tartotta felelősnek a borzalmakért.

Z. Pintye Zsolt