Pörgésben: film, színház, szenvedély – Nagy Márk nem tud megállni

Sűrű napokat él meg a Móricz Zsigmond Színház színművésze, Nagy Márk. Szerepekben láthatjuk, előadást rendez, nemrégiben felkérték a színház művészeti tanácsadójának és nem mellesleg a 45. Magyar Filmszemlén is szoríthatunk érte egy versenyfilmben.

– Egy átlagembernek a nap 24 órából áll – neked esetleg több is jut...?

– Néha nekem is furcsa, hogy ennyi minden történik velem, körülöttem, de azért az a sok minden, ami hirtelen reflektorfénybe kerül, egyszerre látható, olvasható, azok korábbi, időben elosztott munkák eredményei. Ilyen a filmezés és a rendezés. Nagyon jó példa erre a Z naplója, amit tavaly szeptemberben bemutattunk, de Törő Gergő oly nagyszerűen viszi, hogy ez az előadás önjáróvá vált, nekem már nem sok dolgom akad vele. Néha elmegyek, megnézem, de nem tudok neki újat mondani. Valójában minden szépen összerakható. Persze én is érzem, hogy sűrűek a napok, ám ez nagyon örömteli és inspiráló.

– Már a pályád kezdetén eldőlt, hogy a film- és színművészet több területén is beveted magad. Milyen vágy, késztetés hajtott, s hajt ebben?

– őszintén szólva a legelső komolyabb filmes produkcióba véletlenül kerültem bele. Egy hónappal a forgatás előtt főszereplő nélkül maradtak, és akkor a rendező, Füzes Dániel 19-re lapot húzva kiválasztott engem. Ebből született egy tartós kapcsolat, utána sokat dolgoztunk együtt, ő készíti most az Ellentétes alapállást is. Úgyhogy az élet adott egyszer egy lehetőséget, aztán a film olyan, hogy egyik hozza a másikat. Ha benne vagy egy ilyen pörgésben, könnyebben jutsz azok eszébe, akik választanak és döntenek.

– Máris gazdag filmes múlttal rendelkezel, most épp a 45. Magyar Filmszemle versenyprogramjában szurkolhatunk neked. A színművészet két nagy területén is aktívan vagy jelen – melyik igényel több energiát és melyik ad több töltődést?

– Én csak azt tudom erre válaszolni, hogy minden új feladathoz teljes lendülettel, optimistán állok, igyekszem élvezni minden pillanatát, amit aktuálisan csinálok. A ráfordítandó idővel és energiával nem foglalkozom, ez nem is számít, csak a legjobbra törekvő igyekezet. Azt viszont határozottan tudom, hogy amikor egy forgatásról visszajövök a színházba, akkor hihetetlen jóleső érzéssel tölt el ez a közeg, hogy itt vár az öltözőm, várnak a kollégáim, akiknek ismerem már a rezdüléseit is. Számomra nagyon fontosak az itt biztosított magas színvonalú feltételek, a stabil körülmények, s hogy mindenki segítőkész. Itt lakom a közelben, a színészházban, ismerem már a járást, a távolságokat, a ritmust, és nagyon élvezem az összeszokottságból adódó művészi termékenységet. Úgy vagyok ezzel, hogy ha néha elmegyek filmezni, akkor új helyzetekkel ismerkedem, más, olykor extrém dolgokba kóstolok bele, de ide, a színházba jövök haza.

– Mindössze két éve érkeztél a nyíregyházi társulathoz, de a szerepek mellett már művészeti tanácsadói feladatokat is kaptál. Hogyan értékeled ezt magadban: elismerés, bizalom, bővülő lehetőség, még több munka...?

– Mindegyik igaz. Amikor Kirják Róbert igazgató felhívott, hogy szeretné, ha a továbbiakban ezen a téren is együtt dolgoznánk, meg voltam illetődve, és a jóleső érzésen túl azon is eltűnődtem, hogy vajon ezt a kollégáim hogyan fogadják majd. Kissé zavarban voltam, de érzékelem az elismerést és a fejlődés új lehetőségét. Olyan embernek tartom magam, aki hisz az értékteremtő szolgálatban. Engem boldoggá tesz, ha dolgozhatok azért, hogy valamelyik kollégám szakmailag jobb helyzetbe kerüljön, ha formálhatom az ehhez megfelelő körülményeket. Szeretem azt, amikor segíthetek, ha esetleg csak azzal is, hogy meghallgathatom, egy kollégának mi a problémája, és meglehet, már a beszélgetés közben neki jut eszébe a megoldás. Azért örülök ennek a feladatnak, mert tehetek valamit azért a közösségért, amely nagyon sokat tett értem.

– Rendezői munkád egyik elismerése a tavaly elnyert Mensch-díj, egy nagyon komoly témával. A Z naplója, avagy az Agytakarítás sem könnyű „sztori”, a túlélés másfajta drámája. Az előadás nyomán egy közönségtalálkozón szakorvossal együtt beszéltetek a darabról és az üzeneteiről is. A művészet inspiráló, útmutató ereje új formában is megmutatkozott?

– Abszolút! Személyesen az az orvos jött el, aki a történet főhősét, Zemlényi Zoltánt kezelte, gyógyította. ő ismeri a legjobban a történet főszereplőjét, a fiút, a Hoppárézimi szerzőjét, így nagyon-nagyon sokat tett hozzá a monodráma üzenetéhez. Ez a fiatal srác, Z egy baleset után kómából ébredve nem tudott beszélni, nem tudta kommunikálni, amit szeretne, amit érzett és gondolt, de nem fogadta el, hogy egy sérült test börtönné váljon, valamit tenni akart és tett is. A rehabilitációt végző dr. Mező Róbert ortopéd szakorvostól hitelesebben senki nem mondhatta el, milyen különleges történet ez, amiből megszületett ez a napló is. A közönség rengeteget kérdezett, lekötötte őket a találkozás, gondolatébresztő beszélgetések szereplőivé vált mindenki, aki ott volt.

– Közeledik a Rómeó és Júlia premierje, Tybalt szerepében igyekszel majd a világ leghíresebb szerelmespárjának útjába állni. Kit láthatunk tőled ebben a karakterben: az intrikus örök bajkeverőt vagy az átszellemült idealistát, akit ősi harc fűt?

– Ebbe komoly beleszólása lesz még Horváth Illésnek... A viccet félretéve: egy új szerephez mindig prekoncepció nélkül közeledek, most is ehhez tartom magam. Igyekszem ráhangolódni arra, amit a rendező szeretne, az ő elképzelései adják a fő irányt, de az rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy egy nagyon izgalmas történet kel majd életre a színpadon, ahogyan Horváth Illés Varró Dániel fordításával megfogja ezt. Hozzám nagyon közel áll a próbafolyamatot jellemző játékosság, szeretet, egy csipetnyi huncutsággal, ebbe ágyazódik a történet brutalitása, a tragédia. Illés munkamódszeréből következik a szeretetteljes lazaság, a gördülékenység, aminek eredményeként izgatott boldogság hatja át a próbákat. Ennek eredményét láthatja majd a közönség.

Szerző: Nyéki Zsolt