Elballagtak a diákok – Összesen 160 végzős búcsúzott a Vasvári gimnáziumtól
Elballagtak a végzős diákok csütörtök reggel a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumból. Az intézmény idén is elsők között tartotta meg ünnepségét, melyen 5 osztály 160 diákja búcsúzott a középiskolás évektől, hogy aztán a hétfőn induló érettségik után kilépjenek a nagybetűs életbe.
Élményekkel telve búcsúztak iskolájuktól a végzősök
A Vasvári Pál Gimnázium végzősei szerda reggel pontban 9 órakor indultak útnak, hogy végleg búcsút vegyenek attól az intézménytől, melybe négy éven át jártak. Spinyhért Viktória Állam- és Jogtudományi Karra készül, már várja, hogy kiléphessen a nagybetűs életbe. Számára nagyon izgalmas volt az utóbbi négy év, de nehezen mondott búcsút iskolájának, ahol életre szóló barátságokat kötött.
– Fantasztikus emlékeim vannak a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumban eltöltött négy évről. Nagyon jó barátságokat kötöttem, a verébtábortól kezdve, ahol már egy fantasztikus közösség kovácsolódott össze. A rengeteg osztálykirándulás, a mérhetetlenül sok iskolai program, amit szerveztek nekünk nagyon jó közösséggé formált minket, és ezek mind-mind emlékezetes élmények maradnak számomra
– mondta Spinyhért Viktória.
A végzős elmondta, hogy nagyon fog számára hiányozni ez a közösség, osztálytársai és tanárai egyaránt, de bízik benne, hogy nem most látják egymást utoljára.
Igazi közösséggé kovácsolódtak
A csütörtöki ballagáson 5 osztály 160 tanulója vett végső búcsút alma materétől. Az intézmény végzőseit a hagyományokhoz hűen az alsóbb éves diákok tarisznyával köszöntötték, majd a pedagógusok együtt emlékeztek vissza az utóbbi évekre és közösen értékelték a velük töltött időt. Puskás Bernadett osztályfőnök számára nehéz elengedni diákjait, hiszen egy jó társasággal tölthette együtt az elmúlt éveket.
– Már kilencedik évfolyamon, szerintem egy nagyon jó közösség alakult ki, köszönhető ez az iskolában és az azon kívül eltöltött közös programoknak. Nagyon sok kirándulás, színházlátogatások, koncertek. S a szalagavató kovácsolta őket igazi közösséggé
– fogalmazott 12. a osztály osztályfőnöke, aki szerint diákjai felkészültek a hétfői megmérettetésre, de nagyon izgulnak. Úgy véli, mindannyian jó eredményeket fognak elérni a vizsgákon.
Számos lehetőség várja a diákokat a Vasvári gimnáziumban
Pásku Judit igazgató szerint a Vasvári tanulói számos területen sajátíthatják el tudásukat.
– A kezdő nyelvek területén az angol és a spanyol nyelv is megjelenik a német mellett ezen az évfolyamon. Ének-zene, magyar orientációs, drámás csoportok is ballagnak most, testnevelés szakon is elköszönnek tőlünk a diákok, és nagyon nagy örömünkre szolgál, hogy a négy évvel ezelőtt bevezetett honvéd kadét képzés tanulói is elérkeztek ahhoz a naphoz, amikor elbúcsúzhatnak, úgyhogy büszkén feszítenek majd a katonai díszegyenruhájukban. S természetesen az informatikát, természettudományt és a haladó angol nyelvet tanulók is elbúcsúzhatnak mai napon az iskolától
– nyilatkozta Pásku Judit.
Az igazgató megható beszéddel búcsúztatta a végzősöket az ünnepségen: egy filmes idézetet adott útravalónak a diákok számára. – Nem azok vagyunk, akik a képességeik szerint lehetnénk, hanem a döntéseink mutatják meg igazán, hogy kik vagyunk – mondta. Az idei évben húsz nyíregyházi iskola 2164 diákja búcsúzik a középiskolás évektől.


