Mese és valóság útja az egyszerű varázslathoz

Nem kell varázspálca, elég egy ölelés, egy jó szó, hogy szebb legyen a világ. Kiváló darabok üzeneteit fordítja le így a Móricz Zsigmond Színház színésze, Illyés Ákos, aki remek szerepei mellett önálló rendezéssel is jelentkezett az idei évadban.

– Már régóta foglalkozol diák- és felnőtt amatőr csoportokkal, hogy született meg most a Prücsök, a legnagyobb varázsló?

– Nagyon szép és sikeres éveket dolgoztunk a vásárosnaményi vagy a tiszalöki színjátszókkal, volt, hogy egy fesztiválról minden díjat elhoztunk. Ezért is kaptam a lehetőséget, ami nagyon izgalmas kihívásokkal járt. Keresgéltem a darabok között, de egyik sem nyerte el a tetszésemet, végül alkottunk egy újat. Korábban a színháznál dolgozott Tomku Kinga, aki elismert írónő, több regénye jelent már meg, vele fundáltuk ki ezt a történetet. Amikor formába öntötte, belecsaptunk, a lelkesedés meg vitt magával, a rendezés mellett elvállaltam a díszlettervezést is. Új előadáson dolgoztunk, így a próbák indításával természetes módon szembesültünk újabb és újabb kérdésekkel, megoldandó feladatokkal. Ám remek kollégák álltak mellettem, Széles Zita, Urmai Gábor, Urmai Blanka, Nagy Botond és különlegességként Tanyik Zsófia, a művészeti titkárunk. Nagyszerű csapat állt össze, frenetikus hangulatban teltek a próbák, kreatív volt mindenki, ebből született ez a darab, ami kiérdemelte a közönség vastapsát.

– Egy ilyen rendezés formálja a színészt?

– Mindenképpen. Én azzal kezdtem az olvasópróbát, és most is azt tartom, hogy nem vagyok rendező. A rendezés egy nagyon komoly és nehéz szakma, amit veleszületett tehetségű emberek is sokáig tanulnak. A hozzám hasonló színészek az évtizedek tapasztalatára, a kreativitásra támaszkodhatnak. Sokáig kutattam és raktam össze magamban, hogy mi ennek a pszichológiája, miként lehet úgy dolgozni, hogy mindenki jól érezze magát benne. Ha ezt sikerül megoldani, ha mentálisan, szellemileg és minden más módon jól érzi magát az ember, akkor tud kreatív lenni, szólal meg a humora, van esély rá, hogy valami rendkívüli történik. Érdekes tapasztalás volt.

– A gyerekdarabok többnyire nem csak gyerekeknek szólnak. A Prücsök mivel varázsolhatja el a felnőtt közönséget?

– A világnak az a rendje, hogy vannak felnőttek és vannak gyerekek, de én azt gondolom, ez valahol baj, mert szerintem nem lenne szabad felnőnünk. Mi is klasszikus mesére készültünk, hogy van egy jó, van egy gonosz, aztán ő megváltozik, és a végén örül mindenki. Ám valamikor a főpróbahéthez közeledve volt egy jelenet, amelyben a kis Prücsök annyira megérinti az addig gonosz szívét, hogy kijött a könnyem, olyan gyönyörű pillanatok voltak. A mese különleges küldetése, hogy olyan dolgokról beszél, amiből a gyerekek tanulnak, a felnőtteket pedig megerősíti a helyes választásában. A mesékkel felhívjuk a figyelmet még egyszer arra, hogy melyek a fontos dolgok a világunkban, és hogy igenis van varázslat, ami nem hókuszpókusz meg varázspálca, hanem az, hogy megölelem egy embertársamat, mondok neki két kedves szót, vagy egyszerűen csak segítek. Ez is varázslat, a mi mesénk erről is szól.

– Kortalan A dzsungel könyve is. A falkavezér Akela szerepében milyen áthallásokkal szólsz gyerekhez, felnőtthöz?

– Abból a szempontból különleges volt számomra, hogy talán bő húsz éve műsoron volt ez a darab, és vagyunk néhányan, akik játszottunk benne. Hiába telt el két évtized, ahogy meghallottuk újra a dalokat, beugrottak a régi képek. Bár a történet adott, természetesen nem akartunk semmi hasonlót csinálni. Előttem volt az akkori Akela, de amikor találkoztam korunk kis Mauglijával, egészen más érzelmi húrok rezdültek meg bennem, onnantól az én bensőmből tört elő, hogy ennek a nagy farkasnak felelőssége van befogadásban, a felnevelésben. Szerintem nincs ember Magyarországon, aki ne ismerné ezt a mély történetet.

– Ismert klasszikus dráma a Rómeó és Júlia is, amelyben Escalus, Verona hercegeként a rend, az igazságosság fenntartásának nehéz küldetése hárul rád. Hogy érzed magad ebben a szerepben, feldolgozásban?

– A próbafolyamat során világossá vált, mi is a cél, hogy tényleg szólítsuk meg a fiatalokat, ne hagyjuk elveszni a színházat korunk digitális dzsungelében, amit a telefon, az internet, a social media, a streaming televíziózás jelent. A küldetés mindenképpen indokolt, a történet pedig felülírhatatlan, felülmúlhatatlan, örök érvényű tökéletes mű, teljesen létező és érvényes ma is, s az lesz mindig.

– Már csak a szereplőpáros miatt is különleges előadás Az öldöklés istene, amely a civilizáltnak tűnő világ jólneveltségét és képmutatását tárja elénk. Kíméletlen őszinteségre készüljön a néző?

– Életünkben az a legnagyobb képmutatás, hogy azt állítjuk, nem vagyunk képmutatóak. Valahol mindenki igyekszik megfelelni, mindenki játszik valamit, egyfajta színházban létezik a saját civil életében, és fehér holló a kíméletlen őszinteség. Nem szeretünk konfrontálódni, megbántani másokat, pláne nem direkt módon, ami még lehet pozitív is, de az sajnálatos, hogy nem tudunk teljes őszinteséggel, rosszindulat és rossz szándék nélkül véleményeket, tényeket közölni egymással. Ez a fajta jóhiszemű nyíltság hiányzik a világból. A darab arra világít rá, hogy amikor az őszinteség és a képmutatás felszínre kerül, hogyan ütközik, s abból mekkora feszültség keletkezik. Pedig csak a tiszta jószándék kérdése lenne az egész – s ott a kérdés: idealizmus lenne egy ilyen őszinte világot teremteni?

– Az évad repertoárjában szerepel az Aranylakodalom, ami igazi közönségsiker. A néző jól látja: a társulat is ugyanúgy élvezi ezt a produkciót?

- Az Aranylakodalom tulajdonképpen a Legénybúcsú második része, szintén Szente Vajk tollából, s nagyon életteli, emberi, igazi lett ez az amúgy nem létező történet. A társulat bővelkedik olyan remek színészi karakterekben, amelyek hitelessé és teljessé teszik az előadást, közönségsikerre vitték a darabot. Büszkeséggel halljuk, hogy nehéz rá jegyet kapni, s mennyire imádják az emberek. Igen, mi is elengedjük magunkat, mindent beleadunk, tényleg elemünkben vagyunk, és jó érezni, hogy velünk tart a közönség.

(Szerző: Nyéki Zsolt)