Piramis: a régi slágereket kéri a közönség

– A Piramis 40. évadjának egyik koncerthelyszíne Nyíregyháza. 40 év – rengeteg sláger. Mit hoztak el erre a koncertre?

– A nyári fellépéseink közül ez az első. Ilyenkor mindig lezajlik egy próbafolyamat, ami alatt összeállítjuk az új műsorunkat, ami persze nem új dalokból áll, hiszen új dalokat nem játszunk. Csináltunk ugyanis egy kisebb közvélemény-kutatást, és kiderült, hogy mindenki azokat a dalokat szeretné hallani, amiket ismer. Úgyhogy ismeretlen dalokat nem játszunk, csak régi, jól bevált Piramis-dalokat.

– A Piramis Együttes a magyar rockzene egyik legendája. De ez a Piramis mennyiben ugyanaz, mint a régi, legendás Piramis?

– Én úgy gondolom, hogy egyértelműen az. Az alapító tagok közül még hárman vagyunk az együttesben. Som Lajos, sajnos, az egészségi állapota miatt már nem tud velünk koncertezni, Révész Sándor helyett pedig Nyemcsók János a szólistánk. Vele, úgy gondolom, nagyon jól jártunk, mert megbízható, lendületes, ha a hangját nézzük, akkor pedig pontosan olyan, mint a Révész, de mentalitás, hozzáállás kérdésében ég és föld, a Nyemcsók javára.

– Annak idején ön volt az egyik, aki kiállt amellett, hogy márpedig a Piramisnak tovább kell élnie és működnie. Ezt egy belső igény, a közönség, vagy a legenda miatt gondolta így, amit az együttes felépített?

– Talán mind a három miatt. De, szerintem, a legkevésbé a legenda miatt. A legendák alakulnak, persze, teszünk azért, és ha jól csináljuk, akkor kialakulnak. De nem ez volt az ok. Pár éves szünetek voltak, de egyszerűen úgy gondoltuk, hogy nekünk tovább kell játszanunk. Egyrészt tudtuk, hogy a közönségnek szüksége van ránk, másrészt nekünk is szükségünk van a közönségre. Ez az életünk. Én 41 éve űzöm ezt a szakmát, és a többiek is, ez nem kis dolog, úgyhogy ha sokáig nem lépünk fel, hiányzik. Mert egészen más lemezt készíteni és más koncertezni.

– A személycserék után mennyire működhet ugyanúgy egy együttes, mint a régi tagokkal?

– Szerintem ez elhatározás kérdése. Mi azt szerettük volna – és ez, úgy gondolom, sikerült is –, hogy a legkevésbé változzon a zenekar imidzse. Aki ezelőtt 30 évvel hallott minket, az lehetőleg újra azt kapja, amit annak idején, amikor tizen-huszonéves volt. A technika, persze, azóta rengeteget fejlődött, jobban szól minden, a hangszerelésen egy kicsit, mondhatni, minimálisat változtattunk, de szándékosan meghagytuk azt az eredeti világot, amitől mi híresek lettünk. Mert, hát, azt hiszem, azok lettünk...

– Ez a világ most is megjelenik a színpadon, a régi, nagy slágereket játsszák. Ezt kiköveteli a közönség?

– Igen. Gondolkodtunk azon, hogy írunk egy-két új dalt, de ennek több hátulütője is van. Egyrészt a rádiók, mindegy, hogy kereskedelmi vagy közszolgálati, a mi dalainkat régen sem sokat játszották, szerintem most sem játszanák sokat, úgyhogy ha kijönnénk egy új anyaggal, akár egy kétszámos lp-vel is, a kutya nem tudná, hogy az megjelent. Csak akkor tudnának róla, ha irdatlan sok pénzt beleölnénk, mert felvenni a dalokat egy stúdióban és kiadni egy cd-t, nem nagy költség, de az, hogy eljusson az emberekhez, az már iszonyatos reklámköltség lenne. Az pedig, úgy gondoljuk, nem éri meg. A közönség úgyis a régi dalainkat akarja hallani. Ha egyszer valamelyikünknek eszébe jutna egy „slágerszerű” dal, akkor elképzelhető, hogy fölvennénk, és csinálnánk belőle egy olyan anyagot, amit a rádiók is játszhatnának, de egyelőre nincs ilyen tervünk.

– Ha ma alakulna a Piramis Együttes, mit gondol, fel tudnák építeni azt az imidzset, amit annak idején felépítettek, lenne legenda a Piramis?

– Nem hiszem. Szerintem már a második év után lesöpörne bennünket egy X-faktoros. Van köztük sok tehetséges, nem kétlem, viszont nagyon sok pénz is van a háttérben. Sokan közülük, még ha jók is, elvesznek, annak a néhány tehetségnek pedig, akik a felszínen tudnak maradni, a hátuk mögött van egy olyan menedzsment, ami nagyon sok pénzt áldoz rájuk. Ha mi most kezdenénk a pályát, biztos vagyok benne, hogy úgy elvesznénk, mintha nem is lettünk volna. De, szerencsére, nem most kezdjük!

F. A.