Péntek este mutatják be A Manót a Móricz Zsigmond Színházban

Tasnádi Csaba első Csehov rendezése kerül színre Nyíregyházán. Ahogy fogalmazott, ezidáig nem volt bátorsága hozzá, olyan módon lenyűgözte a csodálatosan gazdag csehovi világ. És valóban, igazi nagy küzdelem lett.

A csehovi univerzum borzasztóan tág és gazdag. Mi halandók nagyon kicsik vagyunk ahhoz, hogy megrázkódtatás nélkül megmerítkezzünk ebben a csodában. Tisztában kell lenni azzal, ha valaki fejest ugrik Csehovba, kell számolni a mélységi mámorra, az oxigénhiánnyal, a felszínre emelkedés traumájával, és minimum, hogy vizes lesz. Én még soha nem fáradtam el ennyire próbaidőszakban.

Sírnak, nevetnek majd a nézők, igazi katarzist kíván a rendező.

Ma is érvényes

1889-ben írta Csehov a Manót, mégis minden mondata ma is érvényes.

Itt következett be a csehovi univerzum ősrobbanása. Megbukott ugyanis színpadon a mű, mi után Csehov megírta a Ványa bácsit, és a többieket. Ezekben visszaköszönnek majd a Manó karakterei, de konkrét szereplők is. Kibontja az ott felvetett általános érvényű problémákat, felrajzolja az alaphelyzetet. Feltűnik ebben a golyó, az öngyilkosság, a szerelmi félreértés, elcsúszó életérzések, az elvágyódás motívuma, de Puskin is kap egy rímet. A Manó atípusos abban az értelemben, hogy az egyetlen Csehov mű, mely hármas happy enddel ér véget. Akkor talán foglalkoztatta még az írót a létező kiút kérdése.

Folyamatosan végezte ezt a mániákus lelki élve boncolást az emberen. Hiába szerepel a színlapon 11 név, itt egy személy van, akinek a különböző  aspektusait, különböző élethelyzetekben vizsgálja, és egyébként később is így van, az utána jövő darabokban, az ember, maga az ember. Csupa nagybetűvel.

- folytatta Tasnádi Csaba.

Az ember maga a téma

Az sokszorozódik meg, osztódik, de mindig az ember a téma, annak a bonyolultsága, szépsége, gyarlósága, esendősége, mámorító létezése, kilátástalan vége. Kérdés, hogy mennyi benne a szabad akarat, hogyan befolyásolja a sors, a társadalmi helyzet, az eleve elrendelés.

Ütközik a vidék és a város, a régi és új világ, a maradás vagy változás. Mint Csehovnál általában.

Az emberi viszonyok középpontjában talán a művészettörténet professzora, Szerebrjakov áll. Feleségével, lányával, anyósával és sógorával. Így zajlik körülötte az élet.

Messze Moszkvától

Puskás Tivadar színművész elárulta:

Messzire kerülnek ők a nagyvárostól, egy faluba, ahol hosszadalmas és unalmas életet élnek. Valójában ő az ész ebben a csapatban, és körülötte van a helyi értelmiség, a helyi gazdagság, azok az emberek, akik egy faluban elég fontosnak számítanak. Valóban két felesége van, a második egy fiatalabb, amit a szemére is hánynak, és ráadásul, ahogy egy faluban szokás, az egyetlen és szép nőre mindenki rászáll, így az ő feleségére is.

Ki tudja, sikerül-e kijutni ebből a beteg, unalmas világból, visszakerülni Moszkvába.

Ritkán szoktunk színházi plakátot elemezni. De most, nem lehetett kérdés nélkül hagyni a homokórát. Ahogyan az előadás alkotói fogalmaznak, talán túl egyszerű az üzenet, de nyilvánvalóan az idő múlására figyelmeztet. Teszünk, veszünk itt a sötét erdőben, járkálunk fogódzót keresve, de a vége mindig ugyanaz.