Ovis sorverseny a Bemben

A Bem József Általános Iskola első osztályos tanulói mutatták be a játékos sportverseny feladatait az intézménybe látogató nagycsoportos óvodásoknak. Már a 10. alkalommal rendezték meg az újévköszöntő „ovis sorversenyt”, amikor is a leendő elsősöket váltóversennyel fogadták. Közel 140 gyermek hangjától volt zajos a Bem József Általános Iskola ebben a tanévben felújított tornacsarnoka, hiszen 14 csapat versengett egymással. Egy együttesben 5 óvodás és 5 iskolás gyermek teljesítette az alsós munkaközösség és a testnevelők feladatait.
A sportos rendezvények közel állnak a Bem József Általános Iskolához, nevelési programjuk szerves részét teszik ki a mozgással kapcsolatos tevékenységi formák.

További fotókért kattintson a képre!

Dr. Baloghné Mester Éva, a Bem József Általános Iskola igazgatója a Nyíregyházi Televízió Híradójának elmondta, a városban köztudott, hogy az iskola nagy hangsúlyt fektet a sportra, az egészséges életmódra. Az intézményben már 25 éve folyik mindennapos testnevelés, éppen ezért nagyon jelentős a Bemben az egészséges életmódra oktatás, valamint a mozgás megszerettetése.
A játékos sportvetélkedő része volt annak a programsorozatnak, amely 2014 végén kezdődött és tavaszig tart a Bem József Általános Iskolában. Játékos és zenés foglalkozásokon, ügyességi versenyeken vettek már részt a leendő elsősök, február 2-án pedig 17 órától a szülőket várják egy fórumra, ahol bővebb felvilágosítást kaphatnak az iskolában zajló oktató- és nevelő munkáról.

Mikita Eszter

Fotó: Máté János