Országszerte járványügyi intézkedésekkel készülnek a tanévnyitóra

Több mint egymillió diák kezdi meg tanulmányait szeptemberben, de a járványügyi készültség miatt más tanévkezdésre kell számítani. Az intézmények a kormány ajánlásai alapján saját intézkedési terveket dolgoztak ki.

Országszerte készülnek az iskolák a tanévkezdésre. A járványhelyzet miatt március közepétől az iskoláknak át kellett állniuk digitális oktatásra, vagyis a diákok nem mehettek be az iskolákba. A kormány iránymutatásai alapján az intézmények saját intézkedési terveket dolgoztak ki. A járványügyi protokoll három fő pontja a távolságtartás, a fertőtlenítés és az elkülönítés. Az intézményeknek többek között azt tanácsolták, hogy biztosítanak több bejáratot, a testnevelési órákat tartsák a szabadban, fertőtlenítsenek rendszeresen, ha pedig egy tanulónak koronavírusos tünete van akkor azt különítsék el.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke az M1 Híradójának úgy nyilatkozott: „Mindenképpen célszerű használni azokat a közösségi tereket, aulát, könyvtárat, tornacsarnokot, olyan helyeket amelyeket egyébként másra szoktunk használni, beosztani olyan osztályokat, csoportokat, ahol ezekkel a helyekkel lehet gazdálkodni.”

Szerdán jelentette be az Emberi Erőforrások minisztere, hogy ötszázezer forint plusz támogatást kap több mint tízezer hátrányos helyzetű településen dolgozó tanár és oktatást segítő kolléga. Kásler Miklós úgy fogalmazott: „Elismerve és nagyra becsülve ezt a munkát a kormány úgy döntött, hogy négyszáz hátrányos helyzetű településen 10 500 pedagógus és a pedagógusi munkát segítő embereknek bruttó ötszázezer forintos támogatást fog kiutalni.”

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke az M1-nek azt mondta: a hátrányos helyzetű településen oktató pedagógusoknak a következő időszakban még nagyobb feladatuk lehet, mivel sok diáknál újfajta módszerre lesz majd szükség ahhoz, hogy felzárkózzanak az esetleges elmaradt tananyagból. Az ötszázezer forintos támogatási program szeptember 1 és január 31 között valósul meg. „Az ő munkájuk időben is több lesz, hiszen nem lesz elegendő a tanóra, hogy a felzárkózás megtörténjen, hanem bizony esetleg a délutánokba is belecsúszik, hogy külön foglalkozásokat, szakköröket lehet tartani nekik azért, hogy tényleg behozzák azt a lemaradást, ami azért volt mert nem értünk el hozzájuk digitálisan” – fogalmazott Hajnal Gabriella.

A tanévet 1 millió 300 ezer általános és középiskolás kezdi meg szeptember elsején.

 

Forrás: hirado.hu