Óriási pusztítást végzett a vihar, a forróság pedig nehéz napokat hoz

Ezen a héten is folytatódnak az időjárással kapcsolatos megpróbáltatások. Kedden és szerdán megint 40 fok közelében lesz a csúcshőmérséklet, aztán újabb heves zivatarok várhatók. A biztosítók szerint az elmúlt napokban milliárdos károk keletkeztek, pénteken főként a jég, vasárnap pedig a felhőszakadások okoztak bajt. Több hétbe telik, mire eltüntetik a viharok nyomait – hangzott el a M1 Híradójában.

Napok óta tart a helyreállítás a Baranya megyei Sellyén, és még messze a vége, a vasárnapi vihar hatalmas pusztítást végzett.

Hortobágyi Gábornénak lakhatatlanná vált az otthona. Szétverte a jég a redőnyöket, a födém beszakadt, kilátni a plafonon. A tető cseréjében segítenek, de a többit még nem tudja, miből javíttatja ki.

„Beszakadt a mennyezet, vagy még be fog szakadni, a nagy szoba teljesen vizes, befolyt a bútorokra. Az ablakok, ajtók teljesen összetörtek, a tévé tönkrement” – sorolta az asszony.

Baranyában több mint félezer ingatlan rongálódott meg. A segítség folyamatosan érkezik, utánfutószám hozzák az építőanyagot az ország minden részéről. A felajánlásokat a jegkarsellye@gmail.com email címre várják.

Az adománygyűjtésben részt vesz a Katolikus Karitász, a Magyar Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat, a Református Egyház és a Hit Gyülekezete is. Cserép, fólia és tetőléc már van elég, most ácsokra lenne szükség.

Sellye polgármestere, Nagy Attila arról beszélt, hogy ha a nejlonnal fedett tetőket éri esetleg további csapadék, akkor az visszafordíthatatlan károkat okozhat.

„Akkor nemcsak 507 károsodott házról, hanem lehet, hogy több száz elhelyezésére szoruló családról beszélünk” – mondta a falu elöljárója.

Győrújbaráton markolóval takarítják az utakat, sár és hordalék borít mindent. Itt vasárnap délután csapott le a vihar. Több tucat pincét is elárasztott a víz. Egy havi csapadékmennyiség zúdult le.

Az átlagos csapadékmennyiség 74 milliméter, ehhez képest Győrre és térségére 80-85 milliméter eső hullott rövid idő alatt.

„Az utakat elvitte, az átereszeinket, leszakadtak a hidak, ezeket most már csináljuk, most már két helyen kint vannak a gépek. Várunk egy gépet, ami az árkokat próbálja takarítani, hogy a vízelvezetést megoldjuk. A Pannon vizesek is dolgoznak, tegnap egész nap szinte itt voltak velünk ők is, a helyi tűzoltóink, a győri tűzoltóink voltak, akik a vizeket elszivattyúzták, hogy a lehetőség szerint a legkisebb kárt okozzák a lakosoknak” – foglalta össze a károkat Kóbor Attila, Győrújbarát polgármestere.

A biztosítókat folyamatosan hívják, az utóbbi napok viharai után több mint ötezer bejelentés érkezett főként Komárom és Baranya megyéből, valamint a főváros 21. kerületéből. Végleges összesítés még nincs, de az ingatlanokban keletkezett kár becslések szerint meghaladja a másfél milliárd forintot.

Lambert Gábor a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője azt mondta, hogy az elkövetkező egy hétben megháromszorozódhat, megnégyszereződhet az eddigi bejelentések száma.

„Most a szabadságolások időszaka van. Sokan még nem is szembesültek azzal, hogy mit találnak majd esetleg az otthonukban, vagy a nyaralójukban. Úgyhogy várható az, hogy egy vagy két hét múlva lesznek végleges adatok, de az előrejelzésekből az látszik, hogy tízezres, húszezres vagy ezt is meghaladó bejelentésszámmal lehet számolni és több milliárdos bejelentés kárral” tette hozzá.

Heves zivatarok, felhőszakadás és jégeső a következő napokban is lehet. De az átmeneti enyhülés után visszatér a kánikula. Az előrejelzés szerint a hét közepéig emelkedik a hőmérséklet, szerdán már 38 fok is lehet. Békés és Csongrád-Csanád megyére a legmagasabb, vörös figyelmeztetést adta ki a meteorológiai szolgálat.

 

Forrás: hirado.hu