1978 óta hagyomány, hogy minden évben találkoznak a Zrínyi Ilona Gimnázium korábbi kézilabdásai. Egy összecsapás erejéig megmérkőznek az iskola aktuális csapatával, de a fő hangsúly nem a meccsen, hanem a nosztalgián van.
- Öröm azt látni, hogy milyen összetartóak az iskola egykori diákjai. A hagyomány idén is folytatódott, de ezúttal már egy fiatalabb generáció vállalta magára a szervezést. Van ahol apa és fia is tagja volt a kézilabda együttesnek, megható, amikor készülnek a közös fotók a tornateremben - mondta Huszárné Kádár Ibolya igazgató.
Bartha Dénes neve összeforrt a Zrínyivel és a kézilabdával. Volt időszak, amikor verhetetlen volt a csapata.
- Negyven alkalommal jutottunk döntőbe, több mint tíz alkalommal pedig meg is nyertük a finálét. Számos NB-I-es és válogatott játékos nevelkedett itt, jó most velük újra találkozni. Volt amikor úgy utaztunk egy-egy döntőre, hogy mindenki félt tőlünk, olyan csapatunk volt - mesélte a korábbi testnevelő, a kézilabda együttes edzője.
Voltak akik az ország távolabbi pontjairól, sőt külföldről jöttek el a találkozó kedvéért. A jó hangulatról az egykori szurkoló lányok gondoskodtak, akik most is ott ültek a lelátón.